Ennek a cikknek egy hosszúra nyúlt buszutazás során ugrottam neki. Eredetileg más témában akartam megosztani veletek egy-két gondolat, végül az élet, mint a legjobb forgatókönyvíró, átírta az eredeti elképzelésemet. Ide kapcsolódó instant vallomás: gyűlölök utazni. A repülőtől félek, az autózás untat és fáraszt, a tömegközlekedés frusztrál, kényelmetlen és sok esetben dühít. Mielőtt elmerültem volna a „jaj, de rossz nekem!” – önsajnálatba, inkább más oldalról közelítettem meg a témát: még mindig jobb helyzetben vagyok, mint Keanu Reeves a Speed-ben vagy Bradley Cooper az Éjféli etetésben. Azok voltak ám az igazán szörnyű utazások. Könnyed, lazító cikk így közeledve a hétvége felé.

Más színben látom a 33-as buszt!

Keanu Reeves és Sandra Bullock közös filmje, a Féktelenül szerintem sokunk akciófilmes ízlését határozta, formálta meg. Nagyon kellenének az ehhez hasonló (hiány)darabok a zsáner palettájára. Minden lendülete, bombasztikus hangulata és tökössége ellenére mindig jobb nyomorogni a buszajtajában - hiába van légüres tér a jármű belsejében -, mint attól félni, hogy a talpam alatt bármelyik pillanatban alkatrészeire szakadhat szét a jármű. Ha ilyen élményre vágynék, elég utazni egy-két megállót a hármas metróval. Arról nem is beszélve, hogy Pest belvárosában a Féktelenül inkább lenne rövidfilm, mint egész estés mozi.

A pesti buszok maximum csak lefulladnak.

Ezen a metrószerelvényen nem tanácsos elaludni!

Ismerős érzés sörtől bódultan, hullafáradtan, a metrószerelvény szagától émelygősen hazavánszorogni a hármas metró utolsó járatával? A monoton zötykölődéstől egy idő után a szemhéjunk olyan nehézzé válik, mintha ólomsúlyt ragasztottak volna rá. Ha nem figyelünk oda, könnyen a végállomáson találhatjuk magunkat. Ez önmagában is borzasztóan idegesítő lenne, nemhogy az Éjféli etetésben, ahol Bradley Cooper-nek nemcsak a hazajutás, hanem az életben maradás miatt is aggódnia kellett. Nem lenne könnyű részegen éhes szörnyek elől menekülni a sötét, lezárt aluljáróban.

A hármas metró utasainak klasszikus arckifejezése

A bérgyilkos nem a szomszédom, az utasom!

Nehéz lehet a taxisok munkája. Nyilván nem kell félteni őket, az utasok stílusát - akár normális,akár nem – bőven kompenzálják busás kilométerdíjjal és hosszabb útvonaltervezéssel. Ettől függetlenül biztos halálosan fárasztó lehet péntek vagy szombat este a sok részeg bulizót hallgatni. Önkritikusan bevallva én is viselkedtem már úgy egy taxi hátsóülésén, ami nem volt épp normálisnak mondható. Az alkoholtól valamiért mindenki stand-uposnak hiszi magát… Azt viszont bátran kijelenthetem, hogyha taxis lennénk, akkor ezerszer inkább egy részeg egyetemista, mint egy Tom Cruise-féle bérgyilkos a Collateral-ból. Az lenne aztán az igazán hosszú és fárasztó műszak.

A reptéri várakozás kényelmetlensége is nézőpont kérdése

Életem első pár repülő útjainál többször is elfordult, hogy több órát kellett várakoznom a tranzitban, várva a csatlakozó járatomat. Ha jól emlékszem, akkor egyszer egyhuzamban nyolc-kilenc órát töltöttem a váróban, ami gyerekfejjel még rengeteg izgalmat tartogatott. Kicsit olyan volt, mintha egy komplett városban lennék: kávézók, újságosok, ruhaüzletek mindenhol. Bármennyire is volt akkor jó, többet nem szeretném ezt átélni. Bár, ha választanom kellene, akkor inkább a pár órás zajos pihenő a beszállító kapu előtti széksoron, mint Tom Hanks esete a Terminál című filmben. Nem lenne jó buli egyedül heteket tölteni a reptéren.

Ismerős kép...