2017. feb 27.

Taboo: Irány az Új Világ! - Évadértékelés

írta: negyedikfal
Taboo: Irány az Új Világ! - Évadértékelés

James Delaney háborúja bevégeztetett. Nagyon remélem, hogy a csatorna jövőbeli tervében szerepel a sorozat folytatása, mert hiába kaptunk egy kerek, szálelvarrós lezárást, lenne lehetőség a sztoriban. A záró snitt után is azt éreztem, hogy ez még csak a kezdet, innen lehet tovább építkezni. Fontos: spoileres hajóval kötöttem ki a blog kikötőjébe.

Mindenki megfizetett a múlt bűneiért!

A Taboo-ban az a legszebb, hogy úgy írtak múltat James Dealeny-nek, hogy csak nagyon keveset fedtek fel az Anglián kívüli életéből. A sérelmein keresztül ismertük meg azt a férfit, aki csillapíthatatlan dühvel, haraggal és bosszúvággyal tűnt fel a politikai csatatéren. A legtöbb írásomban hangsúlyoztam, hogy nem tudom elképzelni, hogy James Delaney élve abszolválja ezt a kalandot, aminek az elmúlt epizódok is nyomatékot adtak. A bebörtönzés, a kínzás, a fájdalmas árulás mind-mind azt sugallta, hogy a nyolclépéses sztori véres, könnyáztatta fináléba torkollik. A vért és fájdalmat leszámítva, sikerült meglepniük. A végjátékhoz vezető út James számára még az utolsó epizódban is alkukon és körmönfont cseleken keresztül vezetett. Az Ördög kíméletlenül kifizettette a számlát.

taboo_season_final_1.jpg

A kulcs szerintem ahhoz, hogy a Taboo az utolsó percig kiélezett tudott maradni, a formaidőzítésen (is) múlott. Amennyire kilátástalan helyzetben volt sokáig a Sir Stuart Strange által vezetett Brit Kelet-indiai Társaság, olyan szépen összekapták magukat a sztori második felére. Az írók szerintem jó érzékkel sokáig altatták a nézőket és a karaktereket. Nem azt állítom, hogy végig szándékosan játszottak alárendelt szerepet, csak – hihető módon – idő kellett hozzá, hogy úgy megtanuljanak játszani, ahogy James. A saját fegyverével végül sikerült is megizzasztani a vezérkaraktert.

Az egész évad egy nagy stratégiai játékra emlékeztetett, amiben az írók hatalmi érdekeket, pozíciókat és nemzeteket mozgattak. Az győzött, aki kevesebb hibát vétett, jobban presszionált és eggyel több taktikai kártyával rendelkezett.

Külön öröm volt nézni, hogy végig fenntartották az első részekben fellépő határozott magabiztosságot. Nem is tudom, hogy láttam-e valaha olyan sorozatot, amiben a nagy terveket dédelgető főhős ilyen sztoikus nyugalommal – nála mondjuk őrülettel – nézett szembe a váratlan nehézségekkel, kedvezőtlen fordulatokkal. Ha kételkedett is magában, azt egy pillanatig sem éreztette a körülötte állókkal, a nézőkkel. Ez a fajta mentalistás kell a sikerhez.

A nyolc epizódban elmesélt történet lépésről-lépésre körvonalazódott ki és állt végül össze koherens egésszé. Minden szálnak megvolt a maga cselekmény- vagy karakterépítő funkciója. A szemünk láttára emelkedett fel egy ember, akit végül nemcsak a zsold kedvéért követtek. Egy ponton túl hittek benne, és ha hűséget nem is esküdnek neki soha, a végletekig mellette álltak.

taboo_season_final_2.jpg

A fináléban láthattuk, hogy többen is az életüket adták érte.  Számomra az is külön érdekes felismerés volt, hogy akaratomon kívül a mellékszereplőket is megszerettem, pedig sosem hozták őket igazán előtérbe. Atticusért a végén konkrétan aggódtam, Mr. Cholmondeley-t a múltkori írásomban éltettem, és Brace-James viszonyszál lezárása szerintem a sorozat legszebb és legsokatmondóbb pillanatai közé sorolható. A kettejük kapcsolata a kezdetektől fogva eléggé összetett és különleges volt: az észérvek, a realitás megtestesítője. Brace minden recsegő csontja James számára a múltat idézte meg.

A katartikus pillanatot számomra az évadzáróban nem a záró snitt szolgáltatta, hanem James – Zilpha kapcsolatának drámai feloldása. Már a nyitó jelenet is erősre sikeredett, de a levél elolvasása utáni reakció az, ami nálam betalált. Ott egy rövid pillanatra James lélekben szerintem feladta. A történet origójában a bosszúmotívum mellett a beteljesületlen szerelem is helyet kapott, emiatt komoly és fájdalmas sebezett kapott az íróktól, amit egész hátralévő életében cipelhet magával.

A készítők javára - lassan ömlengek a sorozatról - írom, hogy az őrülettel is finoman bántak.  Pedig ez olyan veszélyes fegyver, amit ha nem tartanak kordában, akkor nagyon komoly teátrális érzetet kelthet. A bomlott, szétszakadt emberi elme borzasztó ijesztő és hatásos, de csak akkor, ha kellő visszafogottsággal, hatásvadász-sallang nélkül kerül ábrázolásra. Itt szerintem ízlésesen lett kivitelezve.

Tom Hardy mellé szépen felnőttek a többiek!

Nyilván nem újdonság, hogy a brit sztár nyolc részen keresztül megkérdőjelezhetetlenül uralta a show-t. Zavarosabban, romantikusabban megfogalmazva: amíg a pilot-ban még nyomokban ő volt Tom Hardy, addig a végére teljesen „belezuhant” James Delaney-be.

Természetesen a többiek érdemeit sem szabad elvitatni, nem csak a címszereplőé a dicsőség. A játéka nem bontakozhatott volna ki ennyire, ha a kollégák nem rezonáltak volna ilyen magas nívón a megmozdulásaira. Jonathan Pryce végig tanári teljesítményt nyújtott - tőle nem is vártam kevesebbet -, egyszerűen uralta a jeleneteit. Tom Hollander minden megjelenése lendületet, új impulzust hozott. Jessie Buckley egyenrangú partnerként, határozott női fellépéssel csepegtetett gyengéd kifinomultságot és érzelmeket ebbe a férfi orientált világba. Mindenki hozzátette a maga markáns részét a teljes összképhez, James személyiségfejlődéséhez.

Verdikt

A Taboo első – és remélem nem utolsó – szezonja kiemelkedő élményt nyújtott. Igazi csapatmunka volt, ahol a színészek, rendezők és forgatókönyvírók mellett a crew többi tagja – díszlet- és jelmeztervezők, set designerek – is beletette a szívét-lelkét a produkcióba. Remélem, hogy hamarosan találkozunk a Nootka-szigeten.

taboo_season_final_3.gif

Remélem, hogy látjuk még egymást!

Szólj hozzá

kritika sorozat finálé sorozatkritika tom hardy taboo FX