2017. feb 24.

Gore Verbinski feltalálta a szórakoztató thriller ellenszerét!

írta: negyedikfal
Gore Verbinski feltalálta a szórakoztató thriller ellenszerét!

Erre mégis miért adtak pénzt? Rengeteg tapasztalt szakembert és reader-t alkalmaznak az amerikai filmstúdióknál, akiknek az a feladatuk, hogy kihúzzák és Az egészség ellenszeréhez hasonló bóvli alkotásokat az éves kínálatból. Szerintem még papíron is érezni lehetett, hogy Gore Verbinski olyan sablonos történet, ami roppant gyenge forgatókönyvön pihen.

Életem legrosszabb wellness hétvégéje

Minden jó valamire, ha másra nem, akkor elrettentő példának. Gore Verbinski élt is a lehetőséggel, és bebizonyította, hogy így nem szabad thrillert készíteni. Egész egyszerűen a script és a karakterek olyan átlátszóak és folyékonyak, mint egy kancsó kristálytiszta víz. Komolyan, a felétől már azért imádkoztam, hogy a végeredmény legalább egy elégséges szintet üssön meg.

Bevallom, hogy felkavaró élmény volt nézni ezt az egész bohózatot. Nem akartam elhinni, hogy egy olyan tisztes iparos rendező, mint Gore Verbinski képes ilyen mélyre süllyedni. Igaz, hogy sosem számított különleges történetmesélőnek, de azért a popcorn közben eddig kényelmesen mozgott. Korábban bebizonyította, hogy ért a feszültségadagoláshoz – A kör – és tud sok szórakoztató világot – A Karib-tenger kalózai-franchise – alkotni. Most mégis úgy viselkedett, mint egy pályakezdő, rutintalan rendező, aki képtelen egyben tartani a filmjét. Mintha valaki vagy valami arra kényszerítette volna, hogy lépjen ki a jól megszokott komfortzónájából.

A sztori összefoglalható egy-két gyors mondatban: a gátlástalanul ambiciózus Lockhart (Dane DeHaan) azt a feladatot kapja, hogy hozza vissza a svájci wellness-szanatóriumból a cég vezérét, aki egyik pillanatról a másikra úgy döntött, véget vet az anyagias létnek. Ahogyan az lenni szokott, az intézmény nem igazán az ártalmatlan méregtelenítéssel, fiatalítással és gyógyítással foglalkozik

Bárcsak azt mondhatnám, hogy bérrendezésről van szó, de a sztorit is Gore Verbinski írta, ráadásul a producerei teendőket is magára vállalta. Ez számomra azt sugallja, hogy szívügyének, a saját gyermekének tekintette Az egészség ellenszerét. Ezért a végeredmény még lelombozóbb.

az_egeszeg_ellenszere_1.jpg

Jó filmben vagyok?

 

A koncepció kidolgozása hibát-hibára halmozz, ami sajnos olyan mértékű sejtrobbanásba csúcsosodott ki, amitől éveket öregedtem. Nem(csak) az a probléma, hogy bődületesen középszerű és kiszámítható az egész – aki látott egy-két hasonló zsánerfilmet egy óra játékidő után könnyedén megmondja a „ravasz” fordulatot -, hanem, hogy semmi sincs benne. Hiányzik belőle a szív, a lélek, a szorgalom.

A játékidő az egyedüli ijesztő, feszültségkeltő adalék a filmben. Két és fél órán keresztül lézengtem az üres szanatóriumban, várva azt, hogy valamelyik szoba, pince, víztartály váratlan meglepetést fog okozni. Ez nem történt meg, ráadásul a finálé egyenesen kaotikus paródiába fulladt.

A karakterexpozíciók egy szalvétára is ráfértek volna. Ugyan a figurák kaptak többé-kevésbé előéletet az íróktól, de ezek egyrészt nem lettek részletesen és mélyen kidolgozva, másrészt az érzelemviláguk üres akváriumként konganak. Mindenki csak lóg a levegőbe, senkit sem lehet igazán megkedvelni. Emellett a script a karaktermotivációval is fukarul bánik. Ebből következik, hogy totális súlytalanságban lebeg mindenki. Tét és kockázat nélküli az egész: a főhősünk is önszántából viszi vásárra a bőrét, senki sem akarta igazán bántani. A forgatókönyv az egyensúlyt is nagyítóval keresi: amíg az egyik karakter alul, addig a másik röhejesen túlírt. Főleg a nagy nemezis tűnik vásári bohócnak.

Ha jelenetek halmazát nem egységes egészként értékelnénk, akkor lehet benne nyomokban pozitívumot találni. Vannak ígéretes ötletek, és egy-két - pozitív értelemben - hajmeresztő pillanat. Sajnos nagyon hiányzik belőle az a koherens erő, ami összetartja az egészet. Ezért sem tud működni önálló filmként.

De ami a legkínosabb a történetben, az a magvas mondanivaló. A történet mögött megbújó gondolatrendszer abszolút működképes lenne – személy szerint tudnék is azonosulni vele -, de nagyon nívótlanul, menzás moslék módjára lett tálalva. Nem kellett felvágnom és megrágnom a morális ételemet, ugyanis a rendező erőszakosan letuszkolta a torkomon ezt az erkölcsi pépet. Nem is esett túl jól.

Na, nem baj, ha a narratíva semmi újjal nem kecsegtet, akkor majd a formátum vizualitása megmenti a mundér becsületét. Sajnos ezen a téren is teljesen sterilre, hitevesztettre sikeredett az összkép. A szanatórium nyomasztó, gyógyvízszagú légkörét még csak-csak sikerült életre hívniuk, de ezzel ki is apadt a koncepció kreatív tartálya. Elvileg negyven millióból forgatták a filmet, de ez a képi világon egyáltalán nem látszott. A hangulatteremtő és feszültségfokozó operatőri eszköz kimerült a jéghideg, viharszürke szűrőkben.

Verdikt

Bátran ki merem jelenti, hogy Gore Verbinski filmje a 2017-es naptári év végén versenyben lesz a legrosszabb film díjáért. Egy minden eredetiséget nélkülöző történet, ami képes volt az unalomig használt paneleket borzasztó alacsony színvonalon felhasználni. Sajnálom, mert jó lett volna egy borzongató thriller-t látni.

Szólj hozzá

kritika thriller filmkritika 2017 Gore Verbinski az egészség ellenszere