2017. feb 11.

Keserű traumáktól terhes a Holdfény

írta: negyedikfal
Keserű traumáktól terhes a Holdfény

Barry Jenkins lírájának lényegi eszenciáját írásban megragadni nem könnyű feladat. A Holdfény létező és fontos témákat feszeget és sok életkorszak-problémával játszik. Romantikusan megfogalmazva ez a film azon kevés dráma közé tartozik, amit nem kávéillatú írók vetettek papírra, hanem maga a realitás hívott életre. Az egyik legjobb benne, hogy nem kierőszakolja, hanem kiérdemli a néző elismerését, a stáblista utáni néma lelki tapsát. Próbálok spoilermentesen értekezni, de nyomokban előfordulhat.

Megismerés és felnövés történet

Kezdem a lényeggel: a Holdfény fantasztikus filmélmény. Nemcsak az fontos, amit képvisel, hanem az az erő, ami képkockák mögött megbújó érzékenységben rejlik. Így kell jó emberközpontú hús-vér lélekdrámát írni? Szerintem igen.

A Holdfény lényegében egy srác, Chiron (felnövés) történetét meséli el három fontos életkor kontextusába ágyazva. Szemünk előtt nő fel ez a kis fiú, aki egészséges gyerekszoba nélkül vág neki a saját identitásának keresésébe.

Ez az utazás végtelenül traumatikus és nehéz. A közvetlen környezete csírájában próbálja meg elfojtani Chiron-t, de ami ennél is fontosabb: saját magát is folyamatos presszió alatt tartja. Amíg az első felvonás bemutatja, hogy mit kapott és mit nem gyerekkorában, addig a felnőtté válás következő szakaszai a személyiségének, identitásának kereséséről, az azzal való ádáz belső küzdelemről, és a hőn áhított megváltásról szól. Magában hordoz egy borzasztó fontos üzenetet: ne viselj álarcot. Ez most már elég elcsépelten hangozhat, de amíg az ember saját magát sem ismeri, addig nem feltétlenül találhat rá a lelki békéjére, a boldogságára. Ha abban a szerencsés helyzetben vagy – rassztól és mindentől függetlenül -, hogy minderre rátaláltál, akkor vállald fel! Ha ezért más szemmel néznek rád, kiközösítenek vagy bántanak, az nem téged minősít. Nagyon fontos szerintem ilyen dolgokat vászonra adaptálni – erről is szól ez a művészeti ág -, és utána az átélt élményről, tapasztalatról beszélgetni, mert sajnos azt látom, hogy még nem vagyunk egymással szemben kellően elfogadóak.

holdfeny_03.jpg

A kicsapongásaim elkerülése végett megpróbáltam egy táblázatba rendezi a különböző korszakok markáns sarkpontjai, komplexusait, motívumait. Már a három felvonásos coming of age-típusú érzelmi felnövéstörténet fejezetcímei is beszédesek.

I. Little

holdfeny_little.jpg

II. Chiron

holdfeny_chiron.jpg

III. Black 

holdfeny_black.jpg

Kisgyerek-skatulya: a grundon játszó haverok gúnynevet ragasztanak rá, csorbítva később az egészséges önkép kialakulását.

(Szexuális)Identitáskeresés: a tinédzser korszak legnagyobb kérdése: „Ki vagyok?”

Démonok: a felnőtté válás egyik mérföldköve és egyik legnehezebb feladata szembenézni azokkal a démonokkal, amiket a gyerekkori traumáink idéztek meg. Itt a klasszikus tünetek is megjelennek (pl. rémálmok).

Kirekesztettség: anyja foglalkozása miatt inzultussorozatoknak van kitéve. Egyetlen emberen kívül más nem akarja meglátni az ártatlan személyiségét.

Küzdés: ebben a felvonásban végre elérkezünk arra a pontra, amikor kiáll saját magáért. A saját érdekeiért. Nem hagyja, hogy gúny vagy bokszzsák tárgya legyen. (a második korszak meghatározó snittjénél a fél moziterem együtt ünnepelt a fiúval. Ha nem vagyok elég erős, ez a világ könyörtelenül eltipor.

Hatás-ellenhatás: fogalmazunk úgy, hogy Chiron, avagy Black nem éppen a törvény napfényes oldalán áll. Ő akarta, de nem biztos, hogy ő választotta. Amiből él az szerintem a gyermekkor traumáiból, és a nemi identitásának elfojtásából fakadó túlkompenzálás. Külsőségekben megpróbál felnőni a választott szerephez, de tudjuk, hogy a lelke nem arany fuxoktól, hanem érzésektől/érzékenységtől csillog.

Megalázás: nem csak „házon kívül”, hanem belül is. Édesanyja – foglalkozásától függetlenül – nem épp az egészséges gyereknevelés mintáját képviseli

Veszteség: Apa-figura elvesztése, és annak a felismerése, hogy anyja iránti érzései (teljes joggal) megváltoztak. Tankönyvi eset, túlzások nélküli, életszagú ábrázolás. Amolyan a „szomszédban is ez történik”- szituáció.

Kinyilatkoztatás: amikor nyíltan, bártan, hangosan szembekerül a saját érzéseivel, akkor válik szabaddá, érzelmileg erőssé, egészséges személyiséggé.

Változás/Kiútkeresés: Juan a fiú érzelmi és személyiségbeli szabadságára nyit kaput. Megkapja azt az odafigyelést és szeretet, amit otthon nem.

 

 

Holdfény, avagy a cím összefoglaló ereje  

Az álomfejtésben a Hold, amit közelről látunk - tengerparti jelenet - kínzó vonzalmat, kielégítetlen kíváncsiságot, egy titokzatosnak hitt személy utáni epekedést jelent (Chiron – Kevin kapcsolat). A Holdfény pedig az ember hatástalan érzésére utal. Ennél szebben és tartalmasabban szerintem nem tudnám megfogalmazni a film érzelmi sokszínűségét, mélységét.

 

Ezen élettani kérdések mentén építkezik a film. Méghozzá baromi erősen. Nincs rá jobb szó: teljesen emberi az egész. Nem tagadom, féltem tőle - téma giccsesen veszélyes -, hogy a felsorolt érettségi tételekre szokásos, közhelyes válaszokat kapunk. Ehelyett - szerencsére - a felelet összefüggések keresése mentén, őszintén - talán hozott anyagból is – épült fel, ezért hangsúlyozom annyira a dráma emberi mivoltát. Giccsnek, sziruposságnak, de még szájbarágásnak itt helye nem volt.

holdfeny_08.jpg

Szerethető humor is akad a scriptben. Ezt az adagolás és az időzítés miatt tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem sokat kapunk, de azt akkor és ott, amikor annak helye van.  Szerintem a humor borzasztó fontos kiegészítője a filmeknek és az életnek is. Hozzásegít ahhoz, hogy időnként még a lócitromot is kaviárként láthassuk. Ettől függetlenül ez veszélyes hangulatfokozó/aláfestő eszköz, mert ha túl sokat kapunk, az elveheti az élét a drámai csúcspontoknak. Itt ez a veszély, mint említettem, nem áll fent.

Karakter szempontból nagyon érdekesek azok a személyiségek, akiket felvonultat a Barry Jenkins filmje. Mindegyik egy-egy archetípus a „szomszédból”. Komplexek, jól felépítettek és nem töltelék funkciókat töltenek be. Vagyis definiált okkal vannak jelen Chiron életében. Hozzátesznek az életéhez. Ezt hívom karakter-és személyiségfejlődésnek. Ahogyan a pozitív adalékok fontosak, úgy a negatívak is. Utóbbi olyan fegyver lehet, amit, ha megtanulunk megfelelő módon kezelni és megélni, akkor ellenségből szövetségessé léphet elő. Vegyük például az én esetemet: azért szeretem az építőjellegű kritikákat, mert mindegyikből tanulni tudok valamit. Legyen az nyelvtani-tartalmi korrekció, világnézeti kontraszt, stílustanács. Az ember szerintem nem csak azért társas lény, mert beszélnie kell valakivel, különben megőrül – lásd: Utazók -, hanem, mert kötődések/kapcsolatok nélkül nem tudunk fejlődni.

Chiron kapcsolati hálója

Karakter

Személyiségek

Juan

Apa figura. Tanító, aki igazi szülőmódjára arra próbálja ösztökélni, hogy csinálja azt, amit szeretne.

Teresa

Olyan anyaképet alakított ki róla, amire vágyik, amire szüksége van. Ez viszonzásra is talál, mert a nő is a saját gyerekeként tekint rá. Tipikus eset, hogy azért, mert nem vér szerinti a kötelék - barátok között is lehet/van ilyen -, attól még lehet ugyanolyan markáns, vagy ebben az esetben, erősebb is az „eredetinél”.

Paula

A vér, nem válik vízzé. Az anyja nem neveli, bár tagadhatatlan, hogy szereti. Egy gyerek sosem tudja megtagadni azt a kapcsolatot, ami az anyához köti. Ezt a fajta „az eszem tudja, a szívem mást mond” – vívódást a film nagyon szépen ábrázolja.

Kevin

A Nagy Ő. A szerelem, az érzelmi szabadság manifesztációja. Kevin önmagában is borzasztó érdekes: tisztában van vele, hogy ahogyan viselkedik Chiron-nal az iskolában, az nem jó (tinédzserkorszak – második felvonás). Az önbecsapás rossz tanácsadó.

 

 

 

Amit külön kiemelnék még, az a rendezés. Öröm volt nézni, hogy Barry Jenkins történetet író és vezető keze egy percig sem remegett meg. Nyíltan, sallangmentesen és őszinte egyenességgel közölt. Ügyesen elkerülte a túldíszítettséget, a pátoszosságot. Nem éreztem, hogy átlépte volna a jó ízlés határát, holott ebbe a témában aztán bőven benne volt az öncélú könnyzacskó lyukasztás lehetősége. Ha nagyon bele akarnék kötni - de nem akarok! -, akkor talán a záró szcéna lett leheletnyivel túltolva.

A színészvezetésre sem lehet panasz, mindenki kiemelkedően teljesített, külön kiemelve Naomie Harris-t, akire eddig csak szép kiegészítőként tekintettem - Bond-os bohóckodás. Most bebizonyította, hogy nyugodtan rá lehet bírni drámai szerepeket is.

Verdikt

A Holdfény nem alaptalanul Oscar-esélyes. Ha rajtam múlna, akkor gondolkodás nélkül odaítélném neki, viszont szerintem nem fogja megkapni. Egy nagyon jó barátom mondta nekem, hogy ilyen történetre az Akadémia még nem készült fel. Igaza van. Viszont nagyon bízom benne, hogy haladó szellemű közönségre talál(t) a Holdfény, mert fontos, jelentős film, amit egyszer mindenképp látnunk kell.

Szólj hozzá

kritika holdfény dráma személyiség coming of age oscar-díj lélekdráma