2017. feb 21.

Újonc-avató: Hatalmas kis hazugságok, avagy az Anyák Harca!

írta: negyedikfal
Újonc-avató: Hatalmas kis hazugságok, avagy az Anyák Harca!

Az HBO megint belenyúl a tutiba? Reese Witherspoon, Nicole Kidman és Shailene Woodley garancia a sikerre, a minőségre vagy csak a nézőfogás hatalmas hazugságaként, kiemelkedő bérezés ellenében szerződtek le? Szerencsére csak a paradicsomban tökéletlen az élet, a sorozattal az első benyomás alapján minden rendben van. Figyelem, a kritikában nem titkolózom. Ha nem láttad még, akkor óvatosan olvass tovább!

Klasszikus, a Paradicsomban sem tökéletes az élet - motívum

Nagy reményekkel ültem le a HBO új sorozata elé. Egyrészt a kábelcsatorna neve eddig egyet jelentett a minőségi produktumokkal. Game of Thrones, True Detective, Westworld… Csak néhány példa a tartalomgyártó hosszú referencialistájáról. A csatornanevével és a rejtély, gyilkosság, titkok, családi dráma címkékkel engem azonnal megvettek. Nem volt kérdés, hogy „ott leszek” a premieren. A pilot alapján, megelőlegezett bizalommal, már most a fent említett szűk elithez sorolom a Big Little Lies -t. Remélem, hogy a finálé után is ugyanezen a véleményen leszek.

A három család(anya) köré szőtt első ötven perc elég erősre sikeredett, még úgyis, hogy a szokásos körképekre osztott történetábrázolási módot - minden családot és főbb karaktert igyekeztek határozottan, súlyozva  bemutatni - a készítők is előszeretettel alkalmazták. Emiatt kicsit hektikusnak, olykor kapkodósnak éreztem a kisebb-nagyobb történetdarabokat. Nyilvánvalóan ötven percben nem kaphat mindenki kellő mennyiségű játékidőt, mégis hiányzott az egyensúly, a demokratikusabb időelosztás. Ennek ellenére a végeredmény, az összkép optimizmusra ad okot.

hatalmas_kis_hazugsag.jpg

A karakterek igen, de a sorozat szerkezete nem hazudik. Sűrűn – és kicsit hatásvadász módon -, de összességében jól használták a flash forward-eszközt, amit azért tartok rizikós írói húzásnak, mert, ha nem megfelelően adagolják, akkor nagyon gyorsan olcsó, bóvli izgalomfokozóvá kophat. Ebben a szerkezetben már rögvest az első percben látjuk a jövőt – tippre az évad végét -, a brutális gyilkosság utáni nyomozást, ami a koncepció főtörzse. Minden más (előzmény)szál a végjáték köré csavarodik. A készítők nem árultak zsákbamacskát: villámgyorsan a néző tudomására hozzák, hogy ennek az idillikus paradicsomnak a homokos partjait is vértől habzó hullámok nyaldossák.

Lényegében az áldozathoz és a potenciális gyanúsított(ak)hoz közelálló helybéliek vallomásán keresztül mutatják be a történet főbb karaktereit, akikben a gyerekeik iskoláján kívül van még egy közös pont: komoly lelki sebeket viselnek. Ahogyan az emberek nagy többsége, ők is sérültek, szomorúak, csalódottak.

Nézzünk is körbe a paradicsomi szomszédságban

big-little-lies-tile-5ceba3c3.jpg

Madeline

r_w.png

Celeste

nicole_kidman.png

Jane

s_w.jpg

· A farkas falka vezére, az alfanőstény: Madeline szava a kulcs a beilleszkedéshez, a városban való „életben maradáshoz”. Még a gyerekek is könnyebben tudnak beilleszkedni, barátokat szerezni, ha a szüleik jóban vannak vele.

· Külső szemlélő számára Celeste tökéletes álomélet él: gyönyörű, kiegyensúlyozott gyerekek, anyagi jó lét, szerető, gondoskodó, gyerekközpontú férj veszi körül.

· Fiatal, gyönyörű, a város szabályaival és mikrotársadalom anarchiájával hadilábon álló új lakó.  

· Kívülről erős, magabiztos, összeszedett, de belül sebzett, érzelmileg labilis, tele megfelelési kényszerrel.

· A fehér kerítés mögött komoly komplexusokkal küzd. A férje elnyomja-megfélemlíti, irigyli Jane-t, amit a tökéletesség látszatával ellensúlyoz.

· Kívülálló státuszával magát a nézőt képviseli. Általa lépünk igazán interakcióba a főbb karakterekkel, és ő a történet eseményláncolatának fő elindítója.  

· A felszín alatt komoly érzelmi indulatok húzódnak benne. Az igazságérzetének elfojtott ereje hajtja előre.

· Vágyik a független, erős nő szerepre -> ezért is sulykolja a lányának, hogy tanuljon tovább és ne függjön a férfiaktól.

 

· Független, aki vélhetően a múltja elől menekül.

· Az információöntés egy része rajta keresztül történik.

 

Az HBO új sorozatának sok erénye van, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy izgalmas. Az első percekben olyan magas intenzitást éreztem, mintha egy feszültségtől megpakolt taposóaknára léptem volna. Nem volt meg a zsánerre jellemző pislákoló őrláng-feszültségadagolás, ami jót tett a tempónak, a ritmusnak. A suspense-kártyát az első negyedórában teljesen lemerítették.

Ennek eredményeképp a nyitójelent elemi erővel rántott be a történet origójába. Egyszerre voltunk a tragédia szemlélői és résztvevői. A magas intenzitású szenzitív élményben nagy szerepet játszott a sorozat technikai virtuozitása. A fényképezés mellett nagyon szép, bravúros megoldások jellemezték a történetet. Például az elején szerintem ötletesen keverték/mosták össze a belső POV-nézetet a külső „turista” szemszöggel. Szerencsére több ehhez hasonló finomságot is bevetettek a készítők. Például az a jelenet, amikor Shailene Woodley a flash forward énjének sarkában fut a parton, nagyon kreatívra és kellően rejtélyesre sikeredett. Egyszerűen tudni akarom, hogy mi vár rá a történet végén. Egy szó, mint száz: dráma létére a vizualitás formátuma is tele volt ötlettel, élettel. És ezt jó volt nézni.

Önmagában is nagyon érdekes szerintem a story-line időszerkezete: sem a néző, sem pedig a karakterek nincsenek igazán az adott pillanatban. Előbbi a történet idővonalához képest egyszerre kapja a jövőbelátást és a flashback-es hamis jelent, míg utóbbiak a tanúvallomásokon keresztül a múltat felidéző mesélőkként funkcionálnak. Egyelőre – a pilot alapján – a főbb karaktereknek sincs igazán jelenük vagy jövőjük. Egy adott eseménybe és annak körülményeibe vannak zárva, ami szerintem elég izgalmas koncepció. Kérdés, hogy ez hosszú távon fenntartható-e.

Külön tetszett, hogy a történet komoly téziseket állított fel, amiket, még ha egyelőre felületesen, de meg is kapargattak. Olyan szimbólumokkal van megrajzolva a script, mint a szülői hadviselés, az anyák harca, a fehér kerítés-effektus, a gyereknevelés.  A készítők szögesdrótot húztak egy új háborús övezet, az iskola köré. Rengeteg középszerű vígjátékban lőtték már ezeket az iskolai szakszervezeteket, csoportosulásokat, ahol az anyukák- főleg a főállásúak - kiélhetik az elfojtott karrier iránti vágyukat. Kíváncsi leszek, hogy itt előtérbe kerül-e, és ha igen, akkor milyen mélységben.

Érdekesnek találtam, ahogy felállították az anyák láthatatlan világát, ellentétpárba állítva a karrieristákat (feminista) a háztartásbeliekkel (főállású). Mindkét zárt csoport mögött komoly ideológia húzódik, ráadásul egymás iránt rendkívül mézesmázos hidegháborús hozzáállással viseltetnek. Kölcsönösen irigylik és utálják egymást, más-más nézőpontból megközelítve. Amíg a karrierista szülő irigylik azt a – néha igazságtalan - megbecsülést, amit egy „rendes” anyuka kap, addig utóbbi arra az anyagi függetlenségre és erőteljes női kiállásra vágyik, amiben például a szakma által nagy becsben tartott tárgyalótermi cápa, Renata Klein (Laura Dern) részesül.

hatalmas_kis_hazugsag_2.jpg

A háború csak most kezdődik!

A színkezelés is a maga nevében különleges. A trópusi napsütés nem kellemes, megnyugtató meleget, hanem a titkoktól és a balsejtelmektől átszőtt fakó őszi hangulatot áraszt. Minden pozitív szín eggyel sötétebb tónust kapott.

Reese Witherspoon és Nicole Kidman szívvel-lélekkel a történetben

A két hollywoodi sztárról elmondható, hogy minden színészi eszközükkel jelen vannak a történetben. Ebben sokat segített az is, hogy a pilot leginkább kettejükre helyezte a hangsúlyt. A kulcsszerepet érezhetően Madeline bőrébe bújt Reese Witherspoon kapta, a többiek egyelőre csak rezonálnak a karakter húzásaira. Nicole Kidman elegánsan, visszafojtott kitörésekkel ábrázolja a csapdába esett nőt, aki egyszerre van biztonságban és veszélyben.

Shailene Woodley-ban, ahogyan a Snowden - kritikában is említettem, sosem láttam azt a spirituszt, amit a közvélemény. Nem látom még benne a szakma új királynőjét, de ez nem jelenti azt, hogy tehetségtelen lenne. Ez hétköznapi, fiatal anya-szerep például jól állt neki. Kell még idő, hogy tényleg elhiggyem - talán a korából adódóan -, hogy anya, és nem egy ragaszkodó, szeretettel teli nővér. A szereplőgárdából külön kiemelném Alexander Skarsgård -ot. A Skarsgård színészdinasztia fiatal reménysége előtt nagy karrier állhat, feltéve, ha a jövőben elkerüli az esőerdőt (Tarzan). Amikor jelen van, egyrészt uralja a jeleneteit, másrészt sokat hozzátesz Celeste lelkivilágának (le)építéséhez. Szerintem ez az a jelenség, amikor a jól megírt karakterek képesek láncreakcióba lépni egymással. A viselkedése félelmetes ütemben vált át kenyérre kenhető, báránytürelmű családapából kicsit nárcisztikus személyiségbe.

Negatívum, hogy a karakterek túlságosan sztereotípiákból és archetípusokból építkeznek, de ezt lehet, hogy idővel „kinövik”, csak a pilotban érződött ennyire. A szokásos túltelítettségettéma, cselekményszálak, karaktermennyiség - a széria nyitóepizódjában is érezni lehetett de ez nyilván, ahogy haladunk előre, egyre inkább lazulni, hígulni fog. Talán emiatt sem sikerült egyelőre senkit sem megszeretnem. A kontextus, a szerkezet, a hangulat többször is a Netflix-féle Bloodline-ra emlékeztetett. Ha feleannyira lesz jó, mint Kyle Chandler sorozatának első szezonja, akkor már érdemes volt végignézni.

Verdikt

A Hatalmas kis hazugságok szerintem határozott fellépéssel, kellő energiával és étvágygerjesztő információadagolással robbant be a HBO műsorkínálatába. Biztos ott leszek a folytatásnál, mert ebből egy nagyon jó sorozatélmény is kisülhet.

Szólj hozzá

sorozat 2017 sorozatkritika HBO Reese Witherspoon Nicole Kidman Shailene Woodley Hatalmas kis hazugságok