Ebben az újabb remek epizódélményben most először mosták össze arányosan a cselekményépítést és a pulzusnövelő akciót. A story-line szerkezete lehetőséget biztosított arra, hogy minden fontos építőelemet és komponenst - amit eddig külön-külön egységként kezeltek és tálaltak - komplett, kerek egésszé gyúrjanak össze. A sorozat origójának számító információöntésre sem nem lehet panasz. Egyszerre haladtunk és véreztünk. SPOILERES kritika/kibeszélő.

Féltávnál minden ismert bábú a helyén

„A saját medvecsapdájává alakította Londont!” - Sir Stuart Strange

Érezhetően a készítők magasabb cselekményfordulatra kapcsoltak: az eddigi kocogó tempóról laza, de izomkímélő sprintre váltottunk. Ez cseppent sem volt zavaró. Élveztem, hogy a folyamatos információcsepegtetés mellett több izgalomban volt részünk. Négy epizód után sem látom, hogy miként érhet véget ez a sakkjátszma. Egyszerűen James Delaney olyan okosan, de rizikósan – néha blöff gyanúsan - játszik, hogy annak nem lehet happy end a vége. Akinek van tippje, nyugodtan ossza meg velem, elkél a segítség.

Már az epizód felütése s is lehengerlőre sikeredett- külön kiemelném az igényes és kreatív vizuális megoldást, ahogyan a főcím után lágyan átváltottak a víz felszínén lebegő hullára. Határozottan feloldották Lorna Bow krízisét, újabb érdek-negyedekre bontva az zsúfolt pályát. Az előző felvonás végén is sejteni lehetett, hogy mire játszik a Korona: az életéért és némi fájdalomdíjért cserébe a színésznőnek - aki szerintem más módon is fontos Jamesnek - meg kellett volna támadnia a végrendeletet. Nem tette, bár szerintem egy-két napnyi szenvedés a láncok Poklában biztos megtörte volna. A hatalmi játszma fintora, hogy pont az a brit Kelet-indai Társaság szabadította ki a fogságból a színésznőt, akivel közös lenne az érdekük. Ügyes trükk egymás ellen fordítani őket, bár ez inkább a Korona és a Társaság szégyene - a nagyobb cél helyett továbbra is az önös érdekek dominálnak -, mint London alvilági királyának érdeme.

Harc James szívéért?

Ezúttal (is) két fronton nyitott háborút: megleckéztette a kérőit – mindkét zászló képviselőit egyaránt -, és alternatív lehetőségeket keresett és talált. A levegőben lógó háború miatt a puskapor előállítása és felhasználása - kereskedelem - kulcstényezővé lépett elő. A probléma, hogy James Delaney magára haragított Angliában - szerintem még Istent is - mindenkit, így esélytelen, hogy bárki is szóba merjen vagy akarjon állni vele. Komoly beszállító nélkül ugrik a business és idővel akár a Nootka-szoros is. Egy ilyen „apróságon” az angol „Ronin” nem akadt fent: ha nem adnak el neki, hát majd előállítja saját magának. Méghozzá piszok gyorsan. Ezzel a lépésével jövendölésként megidézte a vegyi fegyverek korát és behozott egy szórakoztató és izgalmas karaktert.

Több dimenziós történet

A párhuzamos cselekményvezetés nagyon jót tett a dinamikának és a karakterkezelésnek.  Megalapult a brit Kelet-indai Társaság ellenpólusa és totális inverze, az Elátkozottak Szövetsége. A fantázianév hitelesen adja át mindazt, amit James képvisel, és ami a gondolat rétege mögött bújik meg. Ebbe beletartozik az is, hogy bizony a lépéseinek vannak súlyos következményei, amit az amerikai delegáció véresen demonstrált is. Az erejüket akarták érzékeltetni, amivel elérték, hogy a Delaney vagyon örököse kerüljön ismét nyerőpozícióba. Egy életre meg kellene már tanulni, hogy vele nem lehet következmények nélkül ujjat húzni. A tengerentúli különítmény taktikaváltása meglepett, mert olyan adalékot adtak a verbális ajánlatukhoz, amin szerintem James is komolyabban elgondolkodik. Végre megkaphatja azt, ami elől – részben – eddig is menekült: a tiltott szerelmet. A bosszúja szerintem még így is erősebb, mint az érzelmei. Egyelőre nem hiszem, hogy csókokra és megvető tekintetek nélküli kapcsolatra váltaná élete főcélját. Meglátjuk.

Egyre inkább kezd kikristályosodni az is, hogy a nyolc etapból álló évad tulajdonképpen egy jól felépített nyolclépéses terv a Társaság és a Kormány „likvidálására”. Tudatosan és átgondoltan bontakozik ki előttünk egy olyan vállalkozás, amiben megvan a potenciál, hogy egy nap átvehesse az uralmat a tengerek felett.

Mindig van egy terve!

Nincs fogás az afrikai állatvilágban edzett férfin. Továbbra sem a katonaságnál megtanult szabálykönyv szerint játszik. A félelmetesnek kiszámíthatatlansága olyan agilitást biztosít, amivel folyamatosan presszionálni tudja az ellenfeleit. Mégis ki hallott olyanról, hogy valaki egy betörést bűnözőkkel és kikötőbeli szajhákkal abszolváljon sikerrel? Egyáltalán kinek a fejéből pattanna ki ilyen őrültség? Ez a kor hadviselésének szégyene - bár borzasztóan hatékony -, csak James nem az általános erkölcsi törvények tiszteletben tartásáról híres. Részben ez is teszi őt szerintem kivételesen jó stratégának. Új elemként üdvözöltem a leheletnyi humort és a szexualitást. Utóbbi mérsékelten eddig is benne volt, de most ezt egészen spirituális, törzsi szintre emelték. Kicsit Penny Dreadful utóhatást éreztem. Vadállatiasan volt erotikától túlfűtött.

A jövőre nézve nyílhat egy új front a franciákkal, révén a férfi mindenképp szorgalmazza a találkozót a helyi nagykövettel. Mi lehet ezzel a terve? Egy három nemzetes licitháború könnyen valódi puskaropogtatásba torkolhat, amihez jól fog jönni pár extra tölgyfahordó, csurig töltve puskaporral egy olyan beszállítótól, aki nem kötődik egyetlen lobogóhoz sem. Ha a muníció mellé kötszert is árulna, akkor válna igazi hadúrrá.

A háború művésze

A cliffhanger a végén - jó értelemben - szemétre sikeredett! Ha az évad elején járnánk, azt mondanám, hogy nem húzzák meg a váratlant, de most valahogy érzem a karakterhalál lehetőségét. Ez a kihívás most kapóra is jönne Jamesnek, mert tompítani tudná az amerikai ajánlat vonzerejét.

Verdikt

Nem tudok mást mondani, minthogy újra egy kiváló epizódot tettek le az asztalra. Ez a sorozat már rég túlnőtt Tom Hardy nevén és vonzerején. Okosan és fordulatosan sikerült eddig megírni, ami minden pillanatban „arcon lőheti” a nézőt. Csak azt sajnálom, hogy már csak négyepizódnyi időm van élvezni James Delaney nagytétes hazárdjátékát.