Kezdjük az értékeléssel: a harmadik rész brutálisan erősre sikeredett. Lassan, de biztosan a nyolc részes etap feléhez érkezünk – most nem veszem ide, hogy bőven van lehetőség a folytatásra -, így egyre inkább esedékes válik a tettek mögötti indokok kifehérítése, még akkor is, ha James Delaney esetében semmi sem lesz makulátlanul világos. Figyelem: ha tovább olvasol, SPOILEREKET-be hajózhatsz!

Az őrület és az ész találkozása

Hangozzon ez bármilyen különösen is, de a Taboo az egyik legvéresebb vér nélküli sorozat, amivel valaha dolgom volt. A sorozat bebizonyította, hogy öncélú, hatásvadász kegyetlenkedés nélkül is lehet hatásosan kiszólni a nézőkhöz. A jó történetírás ereje sokkal erősebb és halálosabb bármilyen lőfegyvernél vagy szúrószerszámnál.

Ami pedig a részt illeti: alaposan visszanyalt a fagyi a Brit Kelet-indiai Társaságnak. Ez van akkor, ha arrogáns vezetők azt gondolják, hogy pénzért cserébe bárkit és bármit meg tudnak vásárolni. A mérhetetlen vagyonuk és az ellenállás, konkurencia nélküli „békeállapot” alaposan elálmosította az angol vezetőket, ezért számukra őrülten veszélyes és ismeretlen fenevad az Afrikai „vadember”, aki a vérszomj mellett nem kevés stratégiai képességet szerzett magának az elmúlt évek önkéntes száműzetésében. Olyan mintha előre látná az ellenség minden lépésé, és a szerint vagy annak ellenére cselekszik.  Ennek értelmében sikerült is bebiztosítania magát: olyan végrendeletet hagyott hátra, amivel halhatatlanná nyilvánította magát. Bum! Az életben tartása már kormányérdek.  Nagyot sóhajtottak megkönnyebbülésükben, amikor kiderült: James Delaney helyett a bérgyilkos végezte a folyóban.

Érzi a vesztét

Úgy néz ki végre választ kaptam egy égető kérdésre: Mégis mi a fenét akar? Pénzre sosem volt szüksége. Az a pár „kavics”, amit a vaskos páncéldobozában tart, így is élete végig biztosítja az egzisztenciális szabadságát. Ennél szövevényesebb a terve: (látszólag) kizárólagos monopóliumokat akar – Amerikától például a kínai tea árusítását/szállítását követelte – mindkét féltől – dupla blöff. A kirakat mögött húzódik meg a valódi motivációs világa: könyörtelen bosszút akar állni.

Ehhez viszont - tripla blöff? - megadta a két érdekellentétben álló nemzetnek azt, amijük eddig a történelmük során még nem volt: a közös ügyet. 

Amit az előző részben éreztem, az egyre inkább megvalósulni játszik: James lassan meghódítja és bekebelezi a várost. Vízre bocsájtotta a hajóját, megnyitotta az irodáit, megszilárdította az üzleti érdekeltségeit, és immár adósság nélkül könnyen toborozz becstelen, pénzemberekből álló hadseregét.

James irányít

James Delaney sakkjátszmája, ami kezdetben csak vastag borítékos problémának tűnt, mára már megoldhatatlan tűnő (kül)politikai problémává nőtte ki magát. Jól mondta Jonathan Pryce: egyszerűen hagyják, hogy James irányítsa a játékot. Nem tehetnek mást, maximum sarokba szoríthatják, ám akár csak a vadállat, a férfi is ekkor válna a legveszélyesebbé. Láttuk is mit tett a bérgyilkossal.

A kicsit szappanoperás megoldást - feltűnt a semmiből az ismeretlen özvegy, akit jogot formált az apja vagyonára . végül nagyon szépen oldották fel, elindítva egy nagyon komoly háborút. Kérdés, hogy mi lesz ennek a vége?

Ugyancsak fúrja a kíváncsiság az oldalamat, hogy a Brit Kelet-indiai Társaság vajon mit művelt James-szel a seregben? Mivel piszkálták fel ennyire az Ördögöt? Ha olyan serényen fedik fel előttünk James múltjainak darabkáit, mint eddig, akkor aligha fogjuk ezt meglátni, de van még vissza öt epizód, bízom benne, hogy előbb-utóbb belemerülünk a vérgőzös múltidézésbe.

A testvérével való tisztátalan kapcsolata sem maradhat sokáig az árnyékban. Azon az állásponton vagyok, hogy a pilot-ban látott fiú, akinek neveltetéséért – és a további hallgatásért - James egy zsák penny-vel fizetett, a közös szerelmük fertőzött gyümölcse. Az igazi tabu. Abnormális módon a lánytestvéréhez és talán Bruce-hoz fűződő viszonya az egyetlen – és a bosszú, de az mindig csak ideiglenes -, ami többé-kevésbé a szilárd talajon tartja a férfi szilánkokra foszló elméjét.

A királynő a sakktáblán

Ami a technikai megoldásokat illeti: látványban továbbra sincs hiba. Gyönyörű, igényes, autentikus és részletgazdag a környezet, hiába szorítkozik a játéktér jelenleg csak három-négy-öt helyszínre. A korhűséget szerintem továbberősíti a nyelvezet, ami koszos és karcos. A színészek szinte köpik a szavakat, annyira mocskos és „alulképzett” a nyelvjárást használnak. Szerintem fantasztikus.

Tom Hardy-ra nem szeretnék most különösképpen kitérni, mert továbbra is csak azt tudom mondani, hogy elképesztő, amit nyújt. Ahogyan mélyül és halad előre a történet, úgy lesz fokozottan egyre jobb. De nem csak őt illeti dicséret: az egész csapat kiteszi a szívét-lelkét.

Verdikt

Eddig számomra ez az epizód volt a legerősebb. Annyira örülök, hogy a színvonal és a minőség részről-részre lineárisan növekszik, fejlődik. Ha marad ez a tempó és a lendület, akkor a Taboo a évad végére simán felférhet az all time-listámra.

Nektek, hogy tetszett a harmadik rész?