Tizenkét év után a Koponya-sziget királya visszatért, hogy bebizonyítsa: van élet a nagyvároson (New York) kívül is. Bár a helyszínváltás izgalmas felütést adott a koncepciónak, az új King Kong sem több VFX vakításnál. De abból legalább eredményesen vizsgáztak!

Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

Már, ami a történetet illeti, mert azt nem nagyon kell keresni. De kit érdekel, ha egy blockbuster-ről van szó, nem? Mit várjon egy néző egy olyan tipikus látványfilmtől, mint a Kong: Skull Island?

Van jogalapja az ehhez hasonló kérdéseknek, mégis azt gondolom, hogy minimális történetvezetést és legalább közepesen felépített logikai – nem racionálisra gondolok - hegyvonulatot el lehetne várni  a popcorn alkotásoktól is. Bőven láttunk erre nem egy példát a filmtörténelemben. Azért is vagyok bosszús, mert a közeg adott volt egy izgalmas és látványos kalandfilm levezényléséhez. Utóbbi megvalósult, az előbbi viszont korántsem, mert szerintem bődületes szemfényvesztés az új King Kong mozi. De kezdjük az elején.

A koncepció szerint egy csapat tudós – katonai segítséggel és egy fejvadásszal – elindulnak, hogy felfedezzenek egy olyan szigetet, ahova élő ember előttük még nem tette bele a lábát. Az új kontinens új reményekkel, fajokkal és akár felhasználható nyersanyagforrással is szolgálhatott volna. Ehelyett találtak egy csomó hatalmas ragadozót, néhány bennszülöttet, és mint kiderült, a világ védelmezőjét, aki magasabb, mint egy new york-i felhőkarcoló.

Ez a Colombus-effektus akár még jól is elsülhetett volna, ha a történet tényleg különálló, egész estét szórakozásként funkcionálna. Érezhetően nem az volt a cél, hogy új, friss színben tüntessék fel a gorillák királyát, hanem, hogy újabb szöget verjenek a Monster Univerzumba. És ez a törekvés alaposan eltiporta a végeredményt. Tulajdonképpen a film összedobált látványos jelenetek halmazából áll, amit az írók felhígított pillanatragasztó módjára próbálnak meg összetartani. Nemcsak az a gond, hogy már az elején darabokra hullik az egész, hanem, hogy igazából egy pillanatig sem forrt össze. Ráadásul a gyengén felépített karakterek miatt az egészet áthatja egy nagyos szúrós, kellemetlen demagóg szag. Hiába a több tonnát mozgató gorilla, totálisan súlytalan az egész.

Legalább a vietnami háborús filmekre jellemző fotózás kézen tudta ragadni az animált emlős vaskos "mancsát", kölcsönözve némi sajátos arculatot ennek a középszerű koncepciónak.

Ha műfaji szempontból vizsgáljuk a filmet, akkor sem gondolom, hogy különösebben jobb lenne az átlagnál, igaz – ha ez nyújt bármilyen fajta vigaszt - látványosan lefelé sem lóg ki a sorból.  Szerintem a Kong: Skull Island legnagyobb gondja, hogy semmilyen. Nehéz róla egyáltalán véleményt is formálni, mert kevés fogódzkodó van benne. Annyi tartalom – akár írás, akár jellemrajz szempontból – nem volt benne, hogy pozitívan értékelhető legyen, viszont annyira szerethetően rosszra sem sikeredett, hogy kiérdemelje a guilty pleasure jelzőt.

Ettől függetlenül azért vannak érdemei a filmnek, amit egy pillanatig sem szabad elvitatni. A film legjobb pontja maga a címszereplő, aki mitológia- és karakterépítés szempontjából az összes szereplő közül a legtartalmasabban lett kidolgozva. Még drámainak szánt családi hátszelet is kapott, hogy a néző valamilyen szinten megszeresse, vagy azonosulni tudjon vele. A saját közegében, birodalmában szabadon és feztelenül tudott mozogni, amiben akadt is potenciál. Peter Jackson-féle verzióban is inkább az első fele, a Koponya-szigeti kalandtúra volt az, ami igazán tetszett. A benne rejlő fékezhetetlen őrjöngés, és elemi őserő jól beleillik ebbe a korlátok nélküli pokoli paradicsomba. A tekintete lángol a dühtől, és igazi királyként védelmezi a hazáját, és a benne élőket. A film egyik sarkos problémája a főszereplő motivációjából fakad, amiről nem az uralkodó, hanem a közvetlen holdudvara (írók) tehet. A kelleténél drasztikusabban felruházták egy olyan magasabb küldetés-és hivatástudattal, ami kicsit szerintem megmosolyogtatóra sikeredett. Afféle kapuőrként óvja és védelmezi konkrétan az egész világot a föld magjából kibújó, nála is erősebb, gonoszabb fajtól. Komolyan, jobb ötlet híján szerintem még az is jobb lett volna, ha eljátszanak egy újabb Pandora-incidenst – az emberek minden áron meg akarják hódítani a szigetet -, mint erőszakosan letuszkolni ezt a divatos zsánerkapszulát a Koponya-sziget uralkodójának a torkán. Egy ilyen erős sarkpontot akkor sem bírt volna el a szerkezet, ha minden más körülmény adott és jól megírt lett volna hozzá. Annak viszont kifejezetten örültem, hogy ezúttal (még) nem bonyolódott kusza szerelemi szálba az aktuális jó csajjal (Brie Larson).

Mindenképpen dicséret érdemel a koncepció tüzessége és szavahihetősége. Előbbi Kong jellemében is benne van. Láthatóan tanultak a Godzilla hibájából, és a lehető leggyorsabban bemutatták a címszereplőt a nézőknek. Az első megjelenése és a színekkel/árnyékokkal való játék erősre, emlékezetesre és ütősre sikeredett. Nem rejtegették, nem bujtatták a fák és a hegyek árnyékában. Nem voltak olcsó húzások, „kártyatakarások”. A szavahihetőség-jelző arra vonatkozik, hogy szó szerint felnőttek a marketing által felemelt léchez. King Kong szerintem egy centivel sem kisebb a plakátok által sugalltnál.

A gorilla lemászott a fáról, az ember nem

Sajnos ezeken kívül alig akadt értékelhető pont a történetben. A Brie Larson-Tom Hiddleston párosról már-már azt éreztem, hogy kényszerből, csupán a meggondolatlanul aláírt szerződésük miatt utaztak el a szigetre. Nincs se szerepük, se igazán helyük a sztoriban, azon kívül, hogy felületesen rajtuk keresztül jutunk előrébb. A jellemrajzuk is kvázi olyan, mintha az iratmegsemmisítő gyomrából előkerülő papírcsíkokat ragasztgatták volna egymás mellé. Brie Larson gyönyörű, de nem nagyon tudta, hogy pontosan mit, kit és hogyan kellene megformálni. Kristálytiszta instrukciók és karaktermélyítés nélkül nehéz is lehetett a dolga, ezért kicsit túljátszottnak, mesterkéltnek éreztem a játékát. Tom Hiddleston olyan arcot vágott, mint, aki az első csapó leütése után szembesült volna azzal, hogy mire is szerződött le. Nyilván kisarkítva fogalmazok, csak próbálom érzékeltetni, hogy ő mennyire nem volt jelen ezen a festői szépségű szigeten.

"Mit keresünk itt Tom?....Forgalmam sincs..."

Samuel L. Jackson sem emel sokat az összképen, de egy tövig rágott archetípust, komolyabb mozgástér nélkül, nehéz felfrissíteni. Kezd egyre jobban Morgan Freeman-re hasonlítani, aki valamiért mindenre igent mond, amit letesznek elé. Nem beszélve arról a borzasztó morális igazságról, amit rajta keresztül akartak lenyomni a nézőtorkán.

Verdikt

Sajnálom, hogy a Kong: Skull Island nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Bíztam benne, hogy egy többnyire jól összerakott, élvezetes kalandfilmet fogunk kapni. Legalább magában, Kong-ban nem kellett csalódnunk. Kár érte.