2017. feb 08.

Sportdráma mellé filmek

írta: negyedikfal
Sportdráma mellé filmek

A világ jóformán még nem tért teljesen magához minden idők legjobb és legfordulatosabb Super Bowl- élményéből - és Lady Gaga őrjöngéséből -, már itt is vannak a döntő alatt levetített méregdrága előzetesek. Olyan kis költségvetésű filmek esetében, mint például a John Wick – a lista többi tagjának ez inkább „aprópénz” - a marketing budget komoly százalékát tette ki a Super Bowl reklámspotja, amiért öt-tíz millió dollárt kellett kifizetni a csatornának. A kérdés, hogy megérte-e? John Wick esetében például igen, de a többi blockbuster inkább csak szemfényvesztésnek tűnik.

 

Pirates of the Caribbean: Salazar's Revenge

Erre még tényleg szükségünk van? Imádtam az első Jack Sparrow-kalandot. Nagyon kellett már egy nagyívű, friss koncepciójú, lendületes kalózos kaland. Ennek a kritériumnak A Fekete Gyöngy átka nagyon szépen megfelelt – DVD-n vevős volt nálam a látszólag kétbalkezes haramia rumvedelése. Johnny Depp akkor még élettel, lendülettel és komoly alázattal töltötte meg a figuráját. Az első parádés siker óta sajnos olyan számára a szerethetően bolond kalóz, mint másik Disney-kollégájának, Robert Downey Jr.-nak Tony Stark: egyszerű, érzelemmentes rutinfeladat. A népszerű színész ma már nem szenvedélyből, hanem aprópénzre váltott érdekből van együtt Jack Sparrow-val, és ez látszik is a végeredményen, igaz, a lyukacsos kalózhajóra emlékeztető scriptek és kreativitás nélküli rendezések is bőven okolhatóak a franchise kifulladásáért.

Talán majd most helyre áll a festői Karib-tenger világa? A látottak alapján a halottakból álló sereggel kicsit visszatérnek az első rész gyökereihez, ami akár jól is elsülhet. Plusz pont Javier Bardem szerepeltetése, aki képes kellően markáns nemezissé - például Skyfall - válni, ha jó scriptet kap. Nagy a tét Jerry Bruckheimeréknek: be kell bizonyítaniuk, hogy van még mit elmesélni a haramiák fosztogatásaitól terhes tengereken. Ha jól láttam, akkor egy ismerős arc is felbukkan az előzetesben.

Transformers: The Last Knight

Michael Bay ötödik alkalommal komponálja meg az óriásrobotok földpusztító „musicaljét”. (Kamu)Dráma, nagyszabású VFX-origa és… más semmi. Valószínűleg történetet, normális karakterábrázolásokat és viszonyrendszereket nem érdemes keresni és az előzetesben felvázolt konfliktus feloldása is bőven kikövetkezhető. De nem is a shakespeare-i királydráma miatt imádják sokan a Transformers-t. Ha van olyan franchise vagy blockbuster, ami maximálisan kihasználja, sőt feszegeti a CGI korlátait, akkor az Michael Bay filmje. A popcorn látvány mechanikus titánjánál, ami technológiai feltételek mellett, aligha lehet szebbet és részletesebbet csinálni, ráadásul a Transformers-nek megvan az a pozitív hozadéka, hogy képes hozzátenni az effektvilág fejlesztéséhez. Pont emiatt kezelem a franchise-t egy brutálisan jól összerakott techdemo-sorozatnak, ami hellyel-közel még szórakoztatni is tud. Ez az ötödik felvonással sem lesz másképp: garantáltan darabjaira fog robbanni és szakadni a gyöngyvászon. Csak azt nem értem, hogy Anthony Hopkins mit keres itt?

The Fate of the Furious

Az autós filmek guilty pleasure-je idén is őrjöngve száguld be a mozikba, azon nemes, magasztos célból, hogy alaposan rendet tegyen az utakon. Sőt a tétek ez alkalommal is növekedtek: a felhőkarcolókon keresztül való átugrálás után most egy jéggel borított síkságon „szánkóznak” a szereplők. A látottak alapján nem kell jóstehetség hozzá, hogy kijelentsem: Vin Diesel sorozata ezúttal is elborult szórakozást és agyatlan akciószcénákat ígér. A jól bevált adrenalingőzös formulát is igyekeztek megszínesíteni az árulás kesernyés ízével: a főhős a barátai ellen fordul. Ravasz húzás vagy egy gyönyörű nő (Charlize Theron) megbolondító ereje? Aki szerette az eddigi aszfaltkoszoló és gumifüstölő kalandokat, az most sem fog szerintem csalódni.

Baywatch

Hu, ez nagyon kínosan szexinek néz ki. Az előzetes „elbeszélése” alapján sajnos újabb arcpirítóan tucat és kliséhullámos amerikai vígjátékról van szó, amiben a szexizmus is fontos szerephez fog jutni. Igaz, ki ne használná ki Alexandra Daddario okozta látványtöbbletet a vásznon?

Kár itt bármilyen történetet keresni, az eredeti sorozatot is a csajok és a homokon való futás miatt imádták szerintem sokan, beleérte engem is. Illetve a Baywatch legénységének köszönhetjük a világörökség egyik kincsét, David Hasselhoff mellszőrét.

Ezúttal is azt erősítették és nyomatékosították, amiben a film a legerősebb lesz: az eyecandy faktort. Pár óra bűnös és forró életmentésre van kilátás. Nyáron a strand, a hűsítő vodkaszóda és a naptej mellé elférhet a Baywatch.

Guardians of the Galaxy Vol. 2

Oké, ez jónak néz ki! Bízom James Gunn-ban, és abban, hogy producerek - az első rész hatalmas sikerkén felbuzdulva - hagyták dolgozni, és nem erőltettek rá mindenféle „kihagyhatatlan” ötletet. Ha sikerül megőriznie a saját stílusát és a laza űropera hangulatot, akkor nem lehet gond. Remélem, hogy ezúttal a folytatásokra jellemező gyermekbetegségek kiküszöbölésre, vagy legalább a minimumra való visszafojtásra kerültek. Csak Baby Groot-ot ne tolják túl, és kreatívan megkomponált harci jeleneteket szeretnék!

Logan

Logan utolsó futása! Hugh Jackman karakterbúcsúztató filmjének ezúttal minden esélye megvan arra, hogy a három önálló Rozsomák-alkotások legjobbja legyen. Ehhez persze kellett a két bűn gyenge felvonás, de a harmadik rész alaptörténete nagyon érdekes és a hangulatfestés is kellően depresszívre, szomorúra sikeredett, ami jól áll a megöregedett hősnek. Csak ne akarjanak túlságosan művészi dráma-vonalon elindulni, mert az könnyen a visszájára sülhet el. Bár sosem voltam a színész nagy rajongóra, de szurkolok, hogy jól süljön el a búcsúja. Ennyi év „karmolászás” után megérdemelne egy méltó, összeszedett, jól megírt és rendezett történetet.

John Wick Chapter 2.

Az év legjobban várt akciófilmje! Az első rész elemi erővel és csillapíthatatlan vérszomjjal tört be a mozikba, bebizonyítva: lehet igazi oldschool pisztolypárbajt rendezni karakteridegen túlkapások nélkül. A folytatás is csontropogtató és vérgőzös történet reményével kecsegtet, csak nehogy aztán érvényesüljön a „többet és nagyobbat” – elv. Az előzetes nekem bejött, ott leszek John Wick visszatérésénél.

Szólj hozzá

előzetes trailer super bowl johnny depp transformers baywatch logan Pirates of the Caribbean john wick The Fate of the Furious