Őszintén szólva vártam a Riverdale bemutatkozását. A készletemből sajnos hiányoznak a jó kisvárosi drámák, ezért bíztam benne, hogy a The CW-nak sikerül csillapítania a szomjamat. Tisztában vagyok vele, hogy milyen stílust és irányt képvisel a fiatal csatorna, de a plotban olvasható rejtély- gyilkosság hívószavaknak nem tudtam ellenállni. Plusz szerintem kis lépesekben, de erősödik a kínálatuk. Alapvetően azt vallom, hogy mindent érdemes megnézni – mindenből lehet tanulni/ízlést fejleszteni és a töltelékdarabok a másnaposság gyógyítására is alkalmasak lehetnek -, így ezt a gyilkos csónakozást sem bántam meg, bár nem hiszem, hogy velem fog bővülni a kisváros populációja.

Gyönyörű, de unalmas kis város!

Sztori: az események Riverdale nevű kisvárosban zajlódnak, ami maximum a futballmérkőzések és a diák bulik miatt volt eddig hangos. A nyáron azonban minden megváltozott: az egyik csendes, napsütötte napon Jason Blossom eltűnik, s bár a holteste sosem került elő, a rendőrség feltételezte, hogy belefulladt a vízbe az amúgy kiváló sportoló hírében álló fiatalember. A halála megrázta a várost, és rányomta a bélyegét a helyi gimnáziumban járó diákok mindennapjaira. Ennek a tragédiának a kellős közepébe csöppen bele az új lány, Veronica, aki anyjával együtt a szégyen elől menekült a kisvárosba. Lényegében ez az alapkonfliktusunk.

Azzal kezdeném, hogy a Riverdale borzasztóan Y generációs történet.  Ez nem feltétlenül kell pejoratív jelzőként értelmezi, mert, ahogy az éremnek is két oldala van, úgy a sorozatnak is vannak erényei, pozitívumai. A rejtélyes bűnügyi-szál például érdekesnek tűnik, kár, hogy ebből kevesebbet kaptam a pilotban. Kicsit olyan volt az egész, mintha egy tinédzser személyiségével, mindennapjaival töltötték volna fel a script jelenetkészleteit: az egész koncepció összeszedetlenül energikus és a főbb kapcsolati problémák is olyanok, amikkel, ebben az életszakaszban egy átlagos gimnazista gyereknek foglalkoznia kell. Például az útkeresésben is szépen kiütközik a papíralapú társadalom nyomása: diploma vs. álmok olyan problematikakör, ami szerintem nagyon aktuális minden társadalomban.

A kezdet kezdetén sem voltak illúzióim: tudtam, hogy nem egy új Friday Night Lights-ot vagy Everwood-ot fogok találni, de a látottaknál többet reméltem. Megint az íráson csúszott el a dolog. Hiába ágyaztak meg egészen szépen a történet háttérgerincét adó rejtélynek, a karakterek kidolgozására és a problémáik kifejtésére nem maradt elég idő és tér.

A pilotokra jellemző gyermekbetegségekből ezúttal sem volt hiány: mindenből és mindenkiből mutatni akartak egy kicsit. Nem áll össze egy teljes képpé, inkább színező könyvre emlékeztetett, amiben a világ összes színének megannyi árnyalatát felsorakoztatták.  Önmagában már a város sajátos miliőjét és a megrázó vízbefulladást is elég nehéz tartalmasan felvezetni, de ha emellé egy rakatnyi „mellékküldetést” is magára vállal a történet, abból csak fejetlen káosz alakulhat ki. Már pedig itt ez történt: megismertük a New Yorkból menekülő gazdag új lányt, a szomszéd fiúra ácsingózó bájos kiscsajt. Sőt: fellebbentették a fátylat egy titkos tanár-diák viszonyról is. Ez így picit zsúfolt és tömör.

Röviden: rengeteg mindent próbáltak elmesélni, de a mélység hiánya miatt az összkép sajnos iszonyúan klisés motívumokból állt össze.

Nyilván tini-dráma, így helyén kell kezelni a koncepciót, ám láttunk a témában több jól sikerült próbálkozást, így csak a young adult jellegre fogni a rossz végeredményt olyan lenne, mintha a készítőket felmentenénk a felelősség alól.  Sajnos volt benne nem egy bődületesen összetákolt jelent, amin a rohanó tempó sem segített.

Nincsenek karakterek

A figurák ábrázolása sem sikerült erőteljesre. Mindenkire szerintem a felszínes, tucat jelző illik a legjobban. Ha közelebbről megvizsgáljuk őket, Riverdale teljes népessége a nagy sablonkönyvből lépett ki: Betty például a tipikus szomszéd lány, aki okos, csinos, de az önbizalomhiánya miatt a legtöbb esetben a barátzóna szomorú fantomlakójaként tengeti a gimnazista éveit. Rajta kívül a palettán megtalálható még a szexi művészlélek, a gáncsoskodó méhkirálynő, a különc hipszter író – az ő narrátori szerepét, mint a Scream-ből kölcsönözték volna - és a sztereotípiát levetkőzni vágyó kívülálló.

Az elején kicsit tartottam attól, hogy a zeneközpontú történetfelütés miatt a The CW esetleg el akarja készíteni a saját a Glee-jét, de ez a törekvés egyelőre a zongora mellett pihen. Ha nem mennek el High School Musical-irányba, akkor szerintem ezzel nem különösebben nem lesz gond, csak ne tolják túl. Meg merem kockáztatni, hogy akár még egy-két jobb dal is felcsendülhet a sorozatban.

Riverdale a közhelyek Mekkája

A kisváros legendáját elmesélő sztori olyan közhelyes túlzásokat sem hagyott „veszni hagyni”, mint a fehér kerítés-effektus. Sosem tudhatjuk, hogy valójában mit gondol rólunk a kedvesen mosolygó szomszédunk.

A kicsit fárasztó sallangok mellett a tökéletesség is kulcsszereplőként tündököl. Mintha fogtak volna egy városnyi szép embert, betették volna egy búra alá, hogy kísérletképp megnézzék: a szépség miként tud érvényesülni ebben a mikrokozmoszban. Ez így most bizonyára elég ködösen hangozik. Ennek a pozitív hozadéka, hogy a sorozat a kiaknázott eyecandy faktor miatt gyönyörű. Bár jobb lenne a kedvem, ha ezt a szépséget a csajok mellett a vizualitásban is megjelenítették volna.

Elgondolkodtam azon, hogy a szépség ilyen fokú idealizálása és valósságként való kezelése szerintem inkább káros, mint hasznos. Olyan átlátszó üvegfalat húztak Riverdale köré, ami egész egyszerűen nincs. Ezért bármilyen fajta hitelességet, valóságérzetet kár keresni a sorozatban, mert ez nem életszagú komoly dráma, hanem inkább tündérmese némi túldíszített sötétséggel. Mivel a történet az Archie Comics képregény karakterein alapszik, ezért a realitást számon kérni a sorozaton talán nem is teljesen igazságos. Valaki olvasta esetleg? A figurák mennyire hűek az alapanyaghoz? Érdekesség, hogy ennek a képregény családnak a varázslatos tagja a világhírű Sabrina, a tini boszorkány, aki már az első évadban tiszteletét teheti Riverdale-ben. Ez az érdekes koncepciókeverés akár még jól is elsülhet!

Verdikt

Tartom magam ahhoz, hogy három-öt epizódnyi időre van szükség ahhoz, hogy komolyabban kiderüljön: a románcunknak van-e jövője. A megismerkedésünk sajnos nem sikerült túl eredetire, és a folytatást sem várom túlzottan, de az esély továbbra is jár neki. Ott leszek a folytatásnál, de ez a kezdés most négy pontra volt elég.