Ha egy sorozat esetében a 100. epizód jelképezi a nagykorúságot, akkor a bűvös 200-as mérföldkő a boldog gyermekkor végét, a felnőtté válás kezdetét. A szülők - készítők - és a közeli családtagok - nézők - elérzékenyülve lapozgatják a vastag bőrkötéses fotóalbumot, felidézve az együtt töltött hosszú idő minden kedves pillanatát. Gyertek és járjátok körül a legszebb emlékeim virtuális tárlatát. Vigyázat: az írás nyomokban szentimentalizmust tartalmaz!

 „Saving people, hunting things. The family business” – Supernatural

A Winchester testvérek visszatérésénél picit elérzékenyülve gondoltam vissza a kozmikus univerzum legmarkánsabb lényeire, eseményeire, pillanataira. Tény, hogy a sorozat régóta elvesztette az önképét - bár, mint az idei példa is mutatja, nem adja magát könnyen -, mégis az elmúlt tizenkét év nem tűnhet/tűnt el nyomtalanul. Köztudott, hogy még mindig a Supernatural az egyik olyan aktív széria, aminek a legösszetartóbb a közönsége. Évente, a világ minden pontján, több alkalommal is rendeznek teltházas közönségtalálkozókat, ami hűen tükrözi a Winchester testvérek erejét. Mindenki látni akarja a fivéreket, akik a bő tíz év alatt rengeteg vidám - Dean szellembetegsége -, megható – szinte minden apjukkal történő jelenetet illetve az ötödik évad fináléját ide sorolom - vagy épp dühítő pillanatot - felesleges veszekedéseik és a hatodik-hetedik évad - okoztak. Nincs elég helyem felsorolni azt a rengeteg legendát és természetfeletti lényt, akikkel a testvérpár az évek során ezüsttölténnyel, kősóval töltött shotgunnal, késsel, amulettel és ráolvasással megküzdött. Mi a titka a rendíthetetlen népszerűségnek? A siker mögött nem egy keresztúti démonnal történő csókpecsétes alku áll. Mitológiák ide vagy oda, a Jensen Ackles - Jared Padalecki páros az, aki elviszi a hátán a show-t. Az évek során olyan komoly barátság alakult ki köztük a kamerák mögött, hogy nemcsak a képernyőn, azon túl is testvérekként gondolnak egymásra. És ezt a néző is érzi!

Ami a 200.epizódot illeti: a rajongókat erősen megosztotta a széria kétszázadik vadászata. Leginkább a nosztalgiaérzettől túlitatott musical panel váltotta ki a többség nem tetszését. Szerintem viszont pont a zene és a frappáns dalszövegeknek köszönhető, hogy ennyire emlékezetes epizód születhetett. Legalábbis engem elkapott. A sorozat mindig is erős volt a nézői kikacsintások terén – Chuck és a könyvek -, de a 200-as sztori egy az egyben a rajongóknak és róluk szólt. Egyfajta érzelmes és különleges köszönetcsomag, amit a készítők és a színészek negyven percben átnyújtottak a nézőknek.

Dean és Sam őszinte – és vicces – rácsodálkozása a Supernatural musicalre:

 200. epizód végjátéka/legjobb pillanata(i)

Sorozat valódi ereje túlmutat a „szellemvilágon” (rajongói videó egy közönségtalálkozóról – libabőrös):

 „I'll Be There for You” – Jóbarátok

Hat new yorki fiatal története életelem minden meghatározó pillanatánál velem és mellettem volt. Ha szomorú voltam, mert megbántottak, akkor beültem egy kávéra Chandler-rel és máris szebbnek-jobbnak láttam a világot. A Jóbarátok ízig-vérig klasszikus sitcom – minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt -, mégis szerintem a sorozat hatása túlmutatott az alánevetős helyzetkomikumokon. Vagy csak az elvakult rajongó szívem lát bele többet?

Annak idején egy-egy epizód negyven millió amerikai tv-nézőt ültetett le a képernyők elé - modern televíziózás világában ezt a számot megközelíteni sem lehet -, és ennek szerintem nemcsak az volt az oka, hogy szellemes egysorosok repkedtek Monica nappalijában. Olyan terápiás, megnyugtató közeget és hangulatot árasztott a családias díszletekből felépített kontextus, ahova a néző hétköznapi - magánéleti/munka - gondjai egyszerűen nem tudtak bejutni. Sajnos a 200. epizódot a sorozat nem ünnepelte meg méltóképp, bár az esetükben nincs szükség tortára és nagy felhajtásra. Elég, ha a rajongók minden egyes alkalommal, amikor megnéznek egy-egy történetmozaikot, újra és újra megünneplik és átélik a hat, szerelmet és boldogulást kereső new yorki fiatal - olykor szürreális - kalandjait.

Érzelmes búcsú a közönségtől

 Legen...Wait for it...Dary! – Így jártam anyátokkal

Sokszor hallom azt a véleményt, hogy az Így jártam anyátokkal nem több, mint egy Jóbarátok-replika. Részben egyetértek ezzel a hipotézissel, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy amiért másolatként gondolunk Ted hosszúra nyúlt feleségkeresésére, az inkább a sitcom műfaj kiszámíthatóságának kritikája. Ettől függetlenül a narratívában, a felállásban és a kontextusba vannak nyilvánvaló átfedések és átemelések. Hasonlóság ide vagy oda: a MacLaren's Pub - amit egy korábbi szentimentalista írásomban is érintettem - legalább annyira szívemhez nőtt, mint a Central Perk. Annyi különbséggel, hogy itt kávé helyett rendszerint sört és whiskey-t fogyasztottam.

A Jóbarátokkal ellentétben az Így jártam anyátokkal stábja alaposan megünnepelte ezt a fantasztikus epizódszámot. Hoztam is egy videót, amivel a zártkörű party-ra nyerhettek betekintést. A szokásos sallangos beszédet leszámítva szerintem elég hangulatosra, megindítóra és szívbemarkolóra sikeredett. Már maga a 200. epizód is különlegesre sikeredett - szinte már backdoor pilotként funkcionált -, ugyanis apu helyett ezúttal anyu mesélte el röviden a Teddel való találkozását illetve az esküvőre való kalandos megérkezését. Veszélyes epizód volt, de a készítők ügyesen és precízen beleszőtték azokat az utalásokkal, amikkel Ted éveken át kábította a gyerekeit (nézőket). A színvonal szerintem az ötödik évad után kezdett drasztikus lejtmenetbe, bár egy-két jobb fellángolásra – hasonlóan a Supernatural-hez – néha így is futotta az erejéből. Az Így jártam anyátokkal is túlmutatott a televíziós szórakoztatáson. Egy időben péládul rendszeresen megtartották a Nemzetközi Öltözz ki! – napot, és a szórakoztató „irodalom” piacára is betört Barney Stinson őrült fantazmagóriái. A polcomon itt pihen a Tesókódex. Hiányoznak a srácok!

A rajongói szeretet határtalan:

Homecoming – Smallville

A The CW felelősségteljes szülő módjára nagy hangsúlyt fektetett a veterán gyermekei születésnapjára. A csatorna egykori zászlóshajója, a Smallville is nagyon szép kort élt meg a maga tíz évével. Engem Clark Kent fertőzött meg a mai napig gyógyíthatatlan „sorozatkórsággal”. Nagyon szép emlékeim vannak erről a szériáról, és akkoriban elképesztő volt látni azt a látványvilágot, amit a készítők a vászonra varázsoltak. Újranézve sajnos az idő vasfoga az Acélembert sem kímélte. A több mint kétszáz epizód felvonultatta Kripton utolsó fiának valamennyi ellenségét, Lex Luthor-tól kezdve egészen Darkseid-ig. Személyes kedvencem Brainiac volt. James Marsters-nek nagyon jól állt az a szerep. A Homecoming alcímre keresztelt epizód szintén nem a történetnek, hanem a rajongóknak szólt. Érdekesség, hogy Tom Welling anno visszautasította a csatorna ajánlatát, és csak némi unszolásra sikerült „rátukmálni” a címszerepet. A másik komoly jelölt az ikonikus szuperhős megformálására az a Jensen Ackles volt, aki később szerepelt is a sorozatban, majd a Supernatural-ban valósította meg a világmegmentő terveit.

The CW sztárjai:

I Want To Believe – X-akták

Hittem és mindig is hinni fogok Mulder és Scully ügynökben. És még Chris Carter-ben is. A visszatérő event szezon szerint elég jól sikerült, bízom benne, hogy idővel érkezni fog a folytatás. A hírek szerint meg is kezdődtek a tárgyalások a színészekkel.

De ami a témánkat illeti: az X-akták szintén olyan széria, aminek nagyon összetartó rajongótábora van, talán ezért is kapta meg a kult jelzőt és ezért is tudott olyan sokáig fennmaradni a köztudatban. Mulder ügynökéknek is sikerült eljutniuk a kétszázadik természetfeletti észlelésig, amit egészen különleges módon ünnepeltek meg. A stáb buliról készült werk videót érdemes megnézni.

Neked melyik kedvenc sorozatod töltötte be a 200. „epizódnapját”?