2017. jan 30.

Mindenki egyért!

írta: negyedikfal
Mindenki egyért!

Aki azt mondja, hogy nincsenek jó magyar filmek, az nem látott eleget mostanában vagy sajnos belefutott egy-két rosszabb választásba. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az amerikai mintára történő történetadaptálásokban még nem jeleskedünk annyira – más humorkultúrát sajátként eladni nem jó elképzelés (Megdönteni Hajnal Tímeát) -, bár vannak pozitív előjelek arra nézve, hogy a jövőben magyar tollból is születnek kiváló műfaji filmek (Hurok). Szerencsére a világ továbbra is aktívan figyeli a magyar filmipar csiszolt gyémántjait, aminek a következő csillogó darabja a Mindenki című rövid dráma.

Nagyon szeretném, ha minél többen megnéznénk!

Deák Kristóf arra képes, amire sok tengerentúli kollégája nem: harminc percben elmesél egy komplett, teljes sztorit, amiben megvan a kellően erőteljes felütés, a tartalmas kibontakozás és a katartikus finálé.

A történet főhőse a tíz éves Zsófi, aki új iskolában kezdi a tanévet. A kissé zárkózott, de életvidám lány hamar beilleszkedik: barátságot köt és belép a kórusba, mert imád énekelni. A tanárnőt - a sztori antagonistája - Erika nénit nem nyűgözi le a tehetsége, s arra inti, hogy a jövőben csak tátogjon – udvariasabban: a saját fejében énekeljen -, hogy a kórus és az iskola megnyerjen egy rangos versenyt és egy a svédországi utazást.

Röviden erről szól a Mindenki, aminek már a címe is szimbolizálja a közösségben rejlő erőt. Kicsit az Alexandre Dumas-féle Egy mindenkiért, mindenki egyért-elvet veszi alapul, de nem történet-és karakteridegen módon. Személy szerint volt némi A kórus-érzetem, de lehet, hogy csak a kontextus miatt (az egy bentlakásos fiúkórusról szólt).

A Mindenki egy harminc percben tálalt, nem klasszikus értelmébe vett coming of age-sztori, ami ráadásául gyönyörűen megosztó is. Az üzenet, amit közvetít, univerzális, egyéni világnézetre és nevelési elvre lebontható. Kitölti a rendelkezésre álló teret, ami ebben a kontextusban, maga a néző „lelki tanterme”.

Első olvasatra felületes biztonsági játéknak tűnhet egy tanárnőt nemezisként ábrázolni, hiszen a saját iskolai éveinkből tudjuk, hogy mindig mindenért a tanár a hibás. Deák Kristóf jó érzéssel és ízléssel nem közhelyekből építi fel és kezeli ezt a karaktert. A végét leszámítva, amikor felszínre törnek a kórusvezető valódi gondolatai/érzései, úgy építkezik a sztori, hogy a nézőre van bízva, miként ítéli meg/el Erika nénit. 1991-es esztendőt írtunk, két évvel a rendszerváltás után, ami minden filmkockán érződik. Nem csak a szocreál környezet, hanem a régi idő mentalitása is habarcsként köti össze a motivációs gócpontokat. Például szerintem a svédországi utazás is fontos „szereplőként” van jelen. A szabad mozgást, a kitárult világot szimbolizálja. Azon az állásponton vagyok, hogy bizonyos értelemben egy énektanárnő, aki rendszeresen versenyekre, megmérettetésekre jár, ugyanolyan sportember, mint egy hivatásos futballista vagy teniszező. Ebből kiindulva a győzelem is olyan létszükség a számára, mint a víz, a kenyér vagy a levegő. Ilyen aspektusból megvizsgálva, mint hétköznapi, ambiciózus, célorientált embert, teljesen meg tudom érteni. Viszont a tanításhoz, a neveléshez való hozzáállását egyáltalán nem.

mindenki_1.jpg

A Mindenki szerintem elég szépen rávilágít arra, hogy tanár és tanító fogalom között óriási szakadék tátong. Az egyik inkább számon kér és kötelességet teljesít, az utóbbi hivatástudattól buzogva felkészít a gyereket az életre. Szüntelenül fejlődésre sarkal és mentorként előhozza a bennünk rejlő tehetséget. Szó se róla, a kritika – építőjellegű - nagyon fontos, még akkor is, ha frontálisan érkezik, de soha nem lehet önbizalom romboló, főleg nem gyerekkorban, amikor az útkeresés, a tehetség felfedezése és az egészséges önkép kialakulása a legfontosabb. Ezt a folyamatot nem szabad visszafogni, sokkal inkább támogatni kell. Teret és lehetőséget kell adni a kibontakozásra. És mi lehetne biztonságosabb egy olyan miniatűr mikrokozmosznál, mint az iskola, aminek szerintem ez a legfontosabb feladata. Mi tud jobban megtanítani az egészséges versenyzésre, mint ebben a példában a kórus, ami biztonságos, fesztelen és szeretetteljes?

mindenki_2.jpg

Zsófit, csak a győzelem édes élvezete miatt, kicsit megfosztották ettől. Lehet és kell is vitatkozni azon, hogy mikortól érdemes elkezdeni szembesíteni a gyereket a valódi élettel és a benne futkározó emberekkel. A tanárnő is elmondta: az élet nem igazságos. Ez igaz, csak nem hiszem, hogy az a jó pedagógiai módszer, ha ezzel már a nyugodt gyermekkorban szembesülnek. Bőven fog kapni pofonokat az élettől, ezért jobb lenne hagyni, hogy kiélvezze ezeket a csodálatos éveket. Ha ezt megadjuk, akkor egészségesebben, jobban, önbizalommal telibben tudnak neki futni a nagybetűs életnek, a karrierépítésnek, a családalapításnak.

Nyilván, akinek repedt fazék hangja van - itt ez a probléma bőven nem áll fenn! -, arra ne erőltessük rá az énekesi pályát, mert tíz-tizenöt év múlva bekerül az X-Faktor önreflexió nélküli röhejválogatásába. A kulcsszó szerintem itt a szépen és az óvatoson van. Fájdalom és sérülés nélkül az ölelve szidom – módszerrel bármit tálalni lehet.

A film gyönyörűen példázza, mit él át egy gyerek, ha olyan kőkemény pofont kap, amibe egy felnőtt is beleszédülne. Az erős, elgondolkodtató és szerintem egészséges vitaalapot szülő üzenet/tanulság mellett tele van a film szívmelengető motívumokkal. Ilyen például a bajtársiasság, a barátság, a közösségért és a közös ügyért való kiállás. Mindez nem sallangmentesen és sziruposan, hanem lehelet könnyedén van felépítve és tálalva.

Klasszikus, tudatos, lineáris történetvezetés

Hiába csak harminc perces a sztori, van normális karakterkezelés és kristálytiszta vezérvonal, ami mellett szilárd tégla módjára építkeznek a jelenetek. Ennek eredménye, hogy a tetőpont katartikus pillanatokba torkollik. Megérintett és még elégtételt is éreztem.

Verdikt

Nem véletlenül van nagy esélye Deák Kristófnak az Oscar-díjra. A látottak tükrében szerintem maximálisan meg is érdemelné. De ha nem így lenne, ha nem történne meg a nemzetközi csoda, akkor is legyünk nagyon büszkék arra, hogy a hazai filmipar olyan alkotásokat követ el a világ, a társadalom, az emberek érdekében, mint a Saul fia vagy a Mindenki. Csodálatos, tanulságos harmincpercnyi élmény!

Szólj hozzá

kritika dráma filmkritika mindenki oscar-díj deák kristóf magyar filmgyártás