Random elmélkedés: „(Pót)cselekvésfilm”, mint kategória?
Új, a terveim szerint visszatérő kategóriát indítok el ma, amiben vitaindító témákat, meglévő vagy újszerű filmfogyasztási jelenségeket boncolgatok. Remélem, hogy érdekesnek fogjátok találni. Első napirendi pontunkban egy olyan „nem létező” kategóriára térnék ki, ami egyre több filmrajongó napi szokásaiba ágyazódott be. Saját napi rutinomat, szokásaimat vettem példának.
Milyen alkotást választasz a reggeli kávéd mellé?
Azért is gondoltam, hogy papírra vetem a gondolataimat ezzel a témával kapcsolatban, mert ez a jelenség a közvetlen környezetemben is felütötte a fejét. Jó barátom előszeretettel használja időkitöltő pótcselekvés gyanánt a filmnézést, amivel az olyan „unalmas” rutinfeladatokat is fel lehet díszíteni, mint a házimunka, a főzés vagy a reggelizés. Bár nem végeztem - lehet, hogy érdekes lenne, kíváncsi vagyok, milyen eredményt kapnánk - reprezentatív kutatást, de akikkel eddig beszélgetem erről a témáról, a legtöbben a lefekvéshez használnak filmes kiegészítőt. A pihentető alváshoz nyilván elengedhetetlen lenne a zaj-és fénymentes környezet megteremtése, mégis egyre kevesebben tudunk csendben, a mély- és kényelmetlen sötétségben pihenni. Jobb híján marad a „filmhallgatás”, ami megnyugtató álomba tud ringatni.
Nekem is van „alvós-filmem”, amit hosszú kíséretezgetés folyamán találtam meg. Régen még hajlamos volt beleesni abba a hibába, hogy olyat választottam, amit még nem láttam. Ez egyrészt azért sem volt jó döntés, mert pont az ellenkezőjét értem el vele: ahelyett, hogy elaludtam volna, inkább hajnalig tartó filmmaratont tartottam. Másrészt nem is éreztem jól magam, révén nem adtam meg a kellő tiszteletet a rendezőnek és a történetnek. Egy-két alkalom után pattant ki a „nagy ötlet” fejemből, hogy olyat kellene nézni, amit már láttam és/vagy olyan gyengének tartottam, hogy bőven tudna alternatív altatóként funkcionálni. Egy ideig a két kedvenc sitcomomat állítottam csatába - Jóbarátok, Így jártam anyátokkal - , viszont ezek csak akkor tudtak működni, amikor borzasztó kimerültem feküdtem a képernyő elé. Az volt a baj, hogy mivel nekem nem megy az azonnali elalvás, egy-egy húsz perces epizód semmire sem volt jó. Mire füstfelhő módjára kezdett volna elmosódni a valóság, véget is ért a rész, kelhettem fel, hogy újat betegyek. Hosszabb, de sokszor látott alkotásokra volt szükségem. Próbálkoztam az akciófilmekkel, de a rengeteg dobhártyaszaggató hangeffektek kényelmetlenül és idegesítően dübörögtek a hallójáratomban.
Csak mostanság találtam meg az ideális jelöltet Murdoch nyomozó személyében. Ismeritek a sorozatot? Bár Barney szerint Kanada nem ország és nincsen semmilyen értéke, azért elég jó szériákat gyártanak, főleg krimi a zsánerben. A csavarós és sok humoros tudományos geek-et felvonultató történet minden epizódját láttam már nem egyszer, ráadásul a megnyugtató hangulat, a párbeszédekre épülő narratíva és a kellemes szinkronhangok könnyedén álomba tudnak repíteni. Nekem abszolút bejött.
Következő kategóriát kávé-filmként – de lehetne rá nyugodtan reggeli-filmként is hivatkozni - címkéztem meg. Szeretem reggelente felépíteni a napomat, nemcsak úgy kipattanni a takaróhullámokból, ezért korábban kelek a kelleténél. Amíg a dohányosok a reggeli kávé - cigi duóra esküsznek, addig én a kávé-sorozat napindító rituáléra. A félig alvajáró állapotomból egy erős fekete segít felébredni, míg a kora reggeli jó kedvemet egy vidám sitcom alapozza meg. Rendszerint a fentebb említett Jóbarátok-Így jártam anyátokkal kettőst szoktam váltogatni, bár erősen gondolkodom, hogy újításként bepróbálom a The Big Bang Theory-t - anno túlságosan hamar kasszáltam -, hátha másodszorra megszeretem.
A nap egyik legfontosabb étkezése, az ebéd mellé desszertként sem hiányozhat a „kópia”. Szintén vígjátékvonal mellett szoktam dönteni, bár időnként bepróbálok egy-egy aktív sorozatom új epizódját. A rántott sajt mellé remekül passzol a Flash kesernyés szomorúsága vagy az Arrow lendületessége.
A munkához – inspiráció végett is - filmet szoktam a háttérben hallgatni. Itt viszont már nem sorozatot, inkább blockbustereket. Teljesen jó, mert nem kell odafigyelni rá - minden fordulatot kívülről tud az ember -, viszont két feladat között jól esik ránézni a tv-képernyőn vibráló vizuális orgiára. Ha csak pár percre is, de pihentetni tudom az agyamat. Újabb lendületet kapok a folytatásra. Például ennek a kis elmélkedéshez a borzasztó gyenge X-Men: Apokalipszist – meg vagyok győződve róla, hogy Charles kopasszá válását meséli el - választottam.
Film beállítva, kezdődhet a munka!
Nyilvánvalóan, ha délelőtti és délutáni tevékenységeimhez is filmet választok, akkor a vacsora sem maradhat ki. Itt már olyanokat szoktam nézni, amit még sosem láttam, és ami az esetek többségében nem blockbuster szokott lenni, hanem krimi/thriller, független európai film vagy sorozatavató. Fontosnak tartom, hogy jusson idő új filmekre is.
A végére hagytam a kedvenc és egyben legfájdalmasabb kategóriámat - ami szerintem sok filmrajongónál is meglehet -, a másnapos filmeket. Azért érdekes ez a skatulya, mert ez a tetszhalott állapot jogosítványt ad arra, hogy olyan alkotásokat - vérszegény vígjátékok, gyenge színvonalú folytatások és műfaji filmek - is megnézhessünk, amit józanul amúgy nem tennénk meg. Annyi minden van, amit látni kellene, hogy máskor nincs alkalmas idő rá. Legalábbis az én filmkultúrában. Egy nehezebb éjjeli móka után ilyen állapotban néztem meg például a Nagyfater elszabadultat vagy a Rossz anyákat. Nem lettem rosszabbul, de az állapotom sem javult ugrásszerűen és örültem neki, hogy nem frissen, alkotókedvem csúcspontján találtak meg ezek a nyomdafestéket nem tűrő alkotások.
