Nagy reményekkel ültem le Matt Damon fantasy eposza elé, mert bíztam benne, hogy egy ázsiai tematikájú és helyszínű történet nem amerikai popcorn rendezővel csak jó lehet. Sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet. Nincs problémám, sőt kedvelem a blockbustereket – egy sörrel és pizzával pihentető kikapcsolódás -, csak az elmúlt évek termése nem éppen az álomgyár aranykorára emlékeztet. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy tavaly hány jó látványfilmet kaptam Amerikától. Ezúttal Kína érkezett a nemzetközi színtérre, akikről tudtam, hogy például horror zsánerben verhetetlenek, ám nagy költségvetésű látvány filmet még nem láttam tőlük. Az igazira továbbra is várni kell, mert a túlzott megkötések és az amerikai sablonkeret (nagy) falat húzott az autentikus, összeszedett történetmesélésük elé.

Frissen sült kínait kértem, de csak mirelitet kaptam

A változatosság kedvéért kezdjük a pozitívummal: A Nagy Fal egyáltalán nem rossz popcorn történet, csak nagyon repetitív. Megvan benne minden, amit a műfaj megkövetel, és amit a zsáner követői annyira imádnak: látványos akciószekvenciák, kidolgozott, vérengző szörnyetegek és grandiózus elnagyoltság. Sajnos utóbbiból a script sem lógott ki: ugyan olyan bődületes alulírásokkal van tele, mint a tengerentúli társaiban, ami nem véletlen, hiszen amerikai tintába mártott tollak jegyzik az alapanyagot. Volt egy csomó jó ötlet, egy igazán érdekes monda és mitológiai világ, amit, ahelyett, hogy tartópillérként használták volna fel, inkább csak filler-elemként funkcionált. Összefoglalva: ez egy korrekt heroikus fantasy, lenyűgöző látvánnyal, de borzasztóan kiszámítható forgatókönyvvel. Ez azért kár, mert a direktori pálca egy igazán nagynevű kínai filmművész, Yimou Zhang kezébe került. Vele szeretnek – nem véletlenül – együtt dolgozni az hollywoodi színészek. 2011-ben például Christian Bale követte az instrukciót a The Flowers Of War-ban, ami A Nagy Fallal ellentétben azért sikerült jóra, mert kiváló írócsapattal dolgozott együtt.  Az új filmjének scriptjén hat, azaz hat ember munkálkodott. Kérdésem: hol ennek az eredménye? Ha talán csak az írói creditet kapó Tony Gilroy dolgozott volna egyedül a könyvön, akkor ez a rengeteg ötlethalmaz kerek egésszé olvadhatott volna össze. Szerintem egyáltalán nem egészséges kettőnél több írót – sorozatírás más lapra tartozik – tartani egy produkciónál. Ami pluszt hozzá tud adni egy széles writer room, annyira össze is kuszálhatja a végeredményt. Nem lehet egyszerű logisztikája ennek a folyamatnak

Pedro Pascal és Matt Damon arca, amikor rájöttek, hogy mit is vállaltak el.

Keveselltem a kilencpercnyi játékidőt, ami miatt nálam nem tudott normálisan működni a történet. Olyan grandiózus vállalkozás volt ez, amit bőven több időt és teret igényelt volna. A mai trendeknek megfelelően – Batman v Superman – majd a rendezői verzió biztosan választ ad néhány levegőben lógó kérdésre… És ez csak tényleg azért bosszantó, mert tényleg bőven volt benne potenciál. A mitológia alapjainak szépen megágyaztak, csak a műfaji – klasszikus blockbuster - megszorítások miatt nem kapott teret a moralizálás. Tisztában vagyok vele, hogy egy popcorn filmeknél elsősorban a látványos „sárkányeregetéseken” van a fókusz, de azért néha-néha igazán megerőltethetnék magukat. Pont ezt vártam  A Nagy Fal különösen káprázatos lehetett volna, hogyha a főfogás mellé nem sima köret érkezik a tányérunkra. Végig azt éreztem, mintha az írók folyamatosan rohannának a történettel, a rendező pedig ennek következében a scripttel. A plafonig feltekert dinamika tényleg végig üresjárat nélkül dübörgött. Aki ezt szereti, annak bizonyára élvezetes lesz a film. Ami engem illett: sokkal jobban szeretem, ha két harci jelenet között vannak csendesebb, mélyebb töltésű pillanatok is. Igazi érzelmekről, nem kötelező kamudrámákra gondolok, amik olyan sallangosak, hogy kilométerekről kiszagolhatóak. Ezeket most sajnos elfelejtették megírni. Emiatt sem alakulhattak ki igazi kapcsolatok a karakterek között. Kibontás hiányából adódóan csak üres, lélektelen páncélba bújtatott húsdarabokat láttam rohangálni a csatamezőn. Nekem nagyon-nagyon hiányozták a személyiségek a történetből.

A felszínt megkaparták és a kötelezőt nyilván teljesítették, de semmi pluszt nem adtak hozzá. Hiányzott a feszültség, a tét a történetből. Most komolyan: bárki ilyen filmeken tud már izgulni?

És most nem arra gondolok, hogy jönnek a szörnyek és leigázzák a világot, mert az nekem csak plot, nem a valódi történet. Ja, igen, ha már itt tartunk egy kis leírás a sztoriról: Isten – egyszer összeszámolom majd hányadszor megharagszik az emberekre. Csontig elmesélt tanulság, miszerint mennyire gyarlóak, gonoszak, Isten-komplexusosak az emberek. Igen, tudjuk, haladjunk…És amikor Kína egy hősért kiállt, megérkezik William Garin (Matt Damon), aki európai Legolas módjára bánik az íjjal, és olyan tettekre képes, amikre előtte senki sem. Pedig hatvanévente meg kell védeni a világunkat. Nem tagadom, szarkasztikus lesz az összefoglalóm, de az ilyen ordító középszerűséget nem tudom vidámabban tálalni.

Hol vannak a komoly karakterek? Hol?!

Dehogy ne törjek teljesen pálcát a film felett, az összecsapottság ellenére voltak kellemes és jó pillanatok.  Tetszett, hogyha ügyesen házasították össze a két eltérő kultúrát. Matt Damon-on keresztül szépen végig vezettek minket a falon, ajtót nyitva egy igazán egzotikus, különleges világra. Emellett, és ez a film legnagyobb ékszere, az egész baromi jól nézett ki. De tényleg. Nem olyan mesterkélt, sablonos kinézetett kapott, mint a többi tucat film - lásd.: Bosszúállók: Ultron kora. A Nagy Falra a szó nemes értelmébe véve látványvilágot kapott. A világ szón van a hangsúly, mert a felépített díszletek gyönyörűek, az effektek rendben vannak, a sok színtől és a pulzáló környezettől a Fal valósággal életre kelt a vásznon.

Élénk színekbe borult a kínai Nagy Fal

További pozitívum, hogy az akciójelenetek kiemelkedőre és emlékezetesre sikeredtek. Nem annyira a kardos-íjászos bunyókra – lassítások pofásak voltak – gondolok, hanem a katonák elegáns mozgására. Ha valamit, hát a harcmodorukra jellemző légies, könnyed stílusukat autentikusan sikerült implementálniuk.

Matt Damon a húzó név, de…

Bírom a színészt, szerintem született akciósztár, akinek jól állnak a hasonló szerepek - a kard is, nem csak a pisztoly -, de ugyanolyan sablonos, unalmas és lélektelen volt, mint a többiek. Nem gondolom, hogy ez az ő hibája lenne, egyszerűen alulírt karaktert és bődületesen gyenge dialógokat kapott. De a plakáton jól mutat, és láttunk már példát arra, hogy néha ennyi is elég a sikerhez. Pedro Pascal-ban (Trónok Harca) karaktere ellenben szikrázott kicsit. Jól állt a színésznek ez a simliskedő antihős szerep. Kár, hogy nem volt túlzottan eredeti, de ilyen kicsire már nem adunk. Az viszont tök jó volt, hogy a kötelező vezérnevek mellett – egyelőre ázsiai filmet tömegtermékként csak bejáratott sztárokkal lehet eladni – a többi kisebb-nagyobb szerepet igazi ázsiai színészekre írtak, ettől sokkal hitelesebb lett a végeredmény.

Verdikt

Szeretném ismét leszögezni, hogy A Nagy Fal nem szar film, csak nem különleges. A 47 Ronin-hoz képest például klasszisokkal jobb. A látvány fantasztikus, a rendezés korrekt, csak maga a script pocsék. A végeredmény közepes, 5 pontos. Sajnálom, mert szeretni akartam, ráadásul minden esélye megvolt, hogy egy jól összerakott, nem túl repetitív blockbustert kapjunk. Csak hát a dollárvérű amerikai producerek keze Kínáig is elér.