Oké, Clint Eastwood mikor is csinált utoljára normális, tartalmas filmet? Első blikkre a Grand Torino ugrik be. Már a mindenki által egekbe magasztalt, díjmágnes mesterlövéses sztori sem jött be. Túl sok volt az európai szívemnek az amerikai szirup. De mellette szóljon, hogy volt benne szív, még ha túlságosan is sávosra és csillagosra sikeredett. Szemben Sully-val, ami hideg kimértségével azt sem engedte meg, hogy a felszállás után kikapcsoljam a biztonsági övemet.

A Sully olyan, mint a Hudson január 15-én: jéghideg

Mentségére szóljon, hogy ezúttal csak a rendezői teendőket vállalta magára, a scriptbe nem nyúlt bele. Végeredmény: az amerikai csoda néma közönnyé szelídült. Nem azért, mert tudtam a végeredményt, hanem mert, a valósággal szemben, bődületesen unalmas és üres volt a lélekemelőnek szánt hőstett.  

Az ok, ami miatt Sully kapitány utasszállítója nem tudott leszállni a bordáim között vörösen dobogó Hudson-ra, Todd Komarnicki személyében keresendő. Anélkül, hogy túlzottan kritizálnám, valaki szólhatott volna neki a stúdiónál, hogy bármennyire is úgy gondolja, nem egy Aaron Sorkin. Mert az egész szerkezet, a narratíva, kiváltképp az open credit, a Social Network-re emlékeztetett.  Ezúttal is egy tárgyalással nyitunk, ahol kapitánynak (Tom Hanks) és a másodpilótának (Aaron Eckhart) számot kell adnia a légitársaság biztosítójának, hogy miért „süllyesztettek el indokolatlanul” egy nagy értékű repülőt a Hudson-ba. Ez még akár jól is lehetne, csak a folytatás emelkedés helyett végzetes zuhanásba kezdett. Egyszerűen a dinamika úgy halt el, mint a gép bal és jobb oldali hajtóműve. Hiányzott az a markáns és átgondolt katalizátor, amitől gördülékenyen előrehajtotta volna a cselekmény.

A Sully tipikusan az a történet, amelyben a hőstett sokkal izgalmasabb, mint maga a hős. Mert a film második problémája, hogy Sully, mint hollywoodi mozis karakter, nem izgalmas-nem színes egyéniség.  Tök jó, hogy olyan, mint, amilyennek egy komoly, felelősségteljes pilótának lennie kell, ám ebben a formájában egy szórakoztató popcorn történetként tálalt filmben nem tud működni. Ellenpélda a Wall Street farkasa. Jordan Belfort Sully tipikus inverze. Az egyik meglopja, a másik megmenti az embereket. Akkor miért akart minden fiatal mini Jordanné válni a vetítés után? Leonardo DiCaprio-t, a szélsőséges tivornyákat és a gyönyörű Margot Robbie-t leszámítva? Mert az emberek a lelkük mélyén izgalmas, pezsgő személyiségek akarnak lenni. Ez nem azt jelenti, hogy Sully nem lenne szerethető, mert az,– amennyire viszolygok a repüléstől csak vele lennék hajlandó utazni -, csak egyszerűen nem nagyvászonra született.

Hozhatnám példának újfent a Social Networkot is: Mark Zuckenberg sem a lányos apukák rémálma, mégis izgalmas tudott lenni. Igaz, ehhez Aaron Sorkin-nak át kellett írnia a személyiségét. Hogy melyik a jobb megoldás, azt a saját ízlésetek eldönti.

Ettől függetlenül Chesley Sullenberger abszolút követendő példa, egy klasszikus hétköznapi hős, aki odafigyeléssel, akarattal, tettre készséggel 155 utas életét megmentette. Több Sully-val ez egy sokkal jobb világ lenne. Ezen a problémán az sem segített sokat, hogy a karakterrajza eleve az íróasztal melletti iratmegsemmisítőbe végezte. Egy halom papírfecniből Tom Hanks sem tud csodált művelni, holott piszkosul küzdött.

A harmadik gond: végig döcögött a szerkezet. A fentebb ecsetelt darabosság mellett úgy ugráltunk az időben, mint Hayden Christensen a jobb sorsot érdemlő Hipervándorban. Hol a jelent, hol a hőstett napját, hol a főhős fiatal korát ismerhettük meg. Szerintem egy ilyen event-típusú filmben a drámaírás ötlettelensége, amikor már a sztori és a karakterek nagy egésze szempontjából totálisan lényegtelen múltszilánkokat is megmutatnak. Biztos vagyok benne, hogy Chesley Sullenberger szempontjából roppant fontos pillanat volt először vezetni vagy katonaságban bravúrosan repkedni, de ez hudson-i csodához nagyon halványan köthető.

A több lábon állásnak - életben hasznos-filmben kevésbé - az lett az eredménye, hogy Clint Eastwood és írótársa túl sokat akart markolni: mindent meg akartak mutatni. Nagyon kedves és becsületes törekvés ez, de ennyit egy ilyen minőségű script egyszerűen nem bírt el.

És még nem is a csapongással, a gyenge karakterrajzokkal és az átgondolatlansággal, hanem a kamudrámával veszítettek el. Hajlandó lettem volna elfogadni, hogy nehéz adaptálni egy ilyen személyiségű embert, de könyörögöm: nehogy már pénzügyi problémáival – kifizetetlen hitelek - használjuk fel arra, hogy „súlyos, mély” drámát generáljuk. Ez nem hatásos, ez nem eredeti, ez nem minőség. Ez olcsó szemfényvesztés. És akkor a ködös tanulságra – szimulációs helyzetrekonstrukció vs. ember –inkább ki sem térek.

Sokkal jobban működött a pszichés háttér: a bravúros vízi landolás utáni alvászavarok, a rémálmok és az önmarcangolás. Ez olyan alap, amire szépen lehetett volna építkezni. A biztosító cég kettősmércéje is tetszett: elismerték a kapitány eredményeit, ám mégis megpróbálták bebizonyítani a bűnösségét. Makettba zárt kapitalizmus.

Összefoglalva a script gyengeségeit: két jobb pillanat között a hajtómű réseit sallangos közhelyfugával tömték ki.

Hogy pozitívum is legyen: Tom Hanks játékában – korlátozott lehetőségek mellett– voltak  megható pillanatok.

Clint Eastwood nem bírta kihagyni

Képtelen elengedni a hazafiasság motívumát. Magyarként ezt a vonzódást megítélni nehéz, mert máshogy állok az országomhoz, mint az amerikaiak a sajátjukhoz. Amíg mi sajnos menekülünk szülőföldünkről, addig a tengerentúlon mélyen gyökerezik a hazafiasság, a patriotizmus. Újabb és újabb hősöket teremtenek maguknak. Ott van Amerika Kapitány, akit egyetlen célból hívták életre: hogyha csak papíron is, de megvédik a benne nehéz időket élő embereket. Most itt van Sully, a hétköznapi emberek hőse. Ezúttal a direktor mellett szól, hogy ártatlanul és ízlésesen ömlengett. Amíg nem akar újabb sztereotípiákat gyártani - szegény irakiak -, addig nincs probléma.

Tom Hanks jó - Aaron Eckhart felesleges

A hollywoodi legendát fentebb már éltettem, viszont partneréről, a másik húzónévről, Aaron Eckhart-ról nem esett még szó. Csípem a fazont, szerintem vannak jó filmjei, csak nem választ jól. Az Én, Frankenstein-ben legalább címszereplőként tetszelgett, még ha az a script WC-papírnak se lenne elég puha és vastag. Itt (is) teljesen súlytalanra sikeredett. Őszintén: annak is örültem volna, ha csak minimális szerepet írnak neki, mert számára maradt a röhejesen bozontos műbajusz.

Verdikt

Sajnos Tom Hanks-nek nem sikerült egy újabb Phillips kapitányt húznia, mert Sully a középszerű esemény-drámák között is túlságosan ötlettelen. Számomra 4 pontnál nem ért többet ez a szórakozás. A nézése közben, egy rossz szóviccel élve, egyáltalán nem repült az idő. Kár, mert Tom Hanks-et és Clint Eastwood-ot külön-külön is nagyon bírom.