Az elmúlt években kicsit hanyagoltam a tinédzserfilmeket és a coming of age -típusú történeket. Nem azért, mert különösebb problémám lenne ezzel a zsánerrel, - a Sráckornak például tetszett a virtuozitása - hanem, mert a legtöbb alkotás ugyanazon a séma mentén épül(t) fel. A napokban sikerült belefutnom a The Edge of Seventeen- ben, ami már a kezdő felütésével elkapott. Egyáltalán nem formabontó alkotása, csak a hangja nagyon valóságosan, különlegesen csengett.

Nem vagyunk ugyanolyanok, és ez így van jól!

Előzetesen semmit sem tudtam a filmről. Még csak nem is hallottam róla, pedig elég aktívan figyelem a híreket, és kutatok új „tehetségek” után. A The Edge of Seventeen esetében Woody Harrelson neve volt igazán csábító, ...

Barry Jenkins lírájának lényegi eszenciáját írásban megragadni nem könnyű feladat. A Holdfény létező és fontos témákat feszeget és sok életkorszak-problémával játszik. Romantikusan megfogalmazva ez a film azon kevés dráma közé tartozik, amit nem kávéillatú írók vetettek papírra, hanem maga a realitás hívott életre. Az egyik legjobb benne, hogy nem kierőszakolja, hanem kiérdemli a néző elismerését, a stáblista utáni néma lelki tapsát. Próbálok spoilermentesen értekezni, de nyomokban előfordulhat.

Megismerés és felnövés történet

Kezdem a lényeggel: a Holdfény fantasztikus filmélmény . Nemcsak az fontos, amit képvisel, hanem az az erő, ami képkockák mögött megbújó érzékenységben rejlik. Így kell jó emberközpontú ...