2017. ápr 05.

Háttér is mesél - 2. rész

írta: negyedikfal
Háttér is mesél - 2. rész

Az épített díszletek, a kellékek és a kreatív ötletek vonzereje!

Az első karakter leütéséig kicsit gondban voltam, hogy melyik tematikus cikk-kategóriába soroljam ezt a remélem számotokra is érdekes témát. Végül azért döntöttem a Háttér is mesél – fantáziacímen futó sorozat mellett - ebben az „inkubátorban” született meg a személyiség kiegészítésről szóló set design cikk is-, mert lényegében a különböző klasszikusok production designja is mesél. Méghozzá egy olyan korról, amikor nem(csak) digitális varázslattal oldották meg a nehéz és látványos feladatokat. A kézzel készített dolgoknál és a készítői leleményességnél semmi sem értékállóbb és becsesebb.

Star Wars

Időről-időre úrrá lesz rajtam az aranykor-effektus. Talán emiatt kedvelem annyira Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjét, mert nekem pont erről a jelenségről mesél. És hogy jön ez most ide? Úgy, hogy anyaggyűjtés közben erősen elkapott az az érzés, hogy bárcsak átélhetném például azt a pillanatot, amikor a Star Wars először debütált a mozikban/filmszínházakban.

star_wars.jpg

Rendkívüli élmény lehetett akkoriban egy ilyen kaliberű csodát látni a vásznon, amit manapság már kevés film képes kiváltani a modern filmnézőből, hiszen az évek alatt -na meg a digitális szemétnek köszönhetően - ingerküszöbünk eléggé kiszélesedett. Nehéz ma már igazi vizuális orgiát okozni. Ellenpélda a Transformers, ami kiaknázza a VFX-et.

star_wars_2.jpg

star_wars_3.jpg

star_wars_4.jpg

George Lucas csapatát elég szűkös háttér technológia segítette, ezért igyekeztek mindent megépíteni és fifikásan - R2-D2 életre keltése - megoldani. Még így fotókon keresztül is fantasztikus látni a „felszállásra kész” Ezeréves Sólymot, ami az utómunkálatra alkalmas kék háttér előtt abszolvált is egy-két „próbarepülést”. Szerintem a rajongók ezért is tartják nagy becsben a klasszikus trilógiát. Ez a fajta látványépítés túlél minden VFX programfrissítést. De ne csak a régmúltban éljünk: hoztam egy képet A baljós árnyak forgatásáról is. George Lucas rengeteg kritikát kapott arra vonatkozóan, hogy az előzménytrilógia történetének jelentős részét zöld köntösbe csomagolta. Most láthatjuk, hogy a fogatverseny arénájának megépítése komoly makett tapasztalatot és kézügyességet igényelt. Ha meg tudnám szerezni, akkor biztosan a gyűjteményem koronaékszere lenne.

star_wars_5.jpeg

A cápa

Ha már szóba került George Lucas űroperája, akkor nem mehetünk el szó nélkül Steven Spielberg egyik halhatatlan öröksége mellett sem. A Star Wars atyjának országos cimborája szintén Hollywood újgenerációs rendezőhullámának emblematikus, meghatározó alakja. Igaz, a vonzereje az évek során eléggé megkopott.

capa_2.jpg

Első ránézésre a hősies űropera megalkotása tűnt nehezebb feladatnak, de látva A cápa háttérmunkáját, hajlok arra, hogy döntetlenre hozzam ki ezt a párharcot. Kicsit komikus, mégis lenyűgöző látni, hogyan alakították ki, majd bírták mozgásra a mechanikus vízi szörnyet. Jól példázza az emberi kreativitás határtalanságát.

capa_1.jpeg

capa_3.jpg

Személyes megjegyzés: nálam cápa-témában még mindig ez a film az etalon. Bíztam benne, hogy A zátony újabb ijesztő, véres „halat” sodor majd a partomra, ám ez végül nem történt meg. Nem volt különösebben rossz film, csak nem kaptam olyan zsigeri élményt, mint Steven Spielberg-től.

Prometheus

Egy kicsit modernebb példával folytassuk a sort. Illetve ez csak részben igaz, mert Ridley Scott prequelje ugyan 2012-ben került vászonra, ám maga a rendező még egy régi, mára már „bezárt kávéház” egyik népszerű képviselője. Bár a direktor előszeretettel és jól használja a modern technológiát, mégis hisz a díszletek valódiságában. Nem gondoltam volna, hogy a Prometheus hangárját és a gigantikus űrhajó tágas pilótafülkéjét is megépítették. Azért az óriási Tervező-fejszoborért pedig egy konkrét szobát ürítenék ki. Bónusz tartalomként hoztam egy érdekes videót is a forgatásról.

 Forgatási "napló":

prometheus_1.jpg

prometheus_6.jpg

prometheus_3.jpg

prometheus_2.jpg

Jó hangulat lehetett a forgatáson!

Gladiátor

Ridley Scott duplázik. Az Alien - univerzum megálmodójának másik közkedvelt - jómagam is szeretem - alkotása, a Russel Crowe nevével fémjelzett Gladiátor. Számtalan pozitívum érvet lehetne felhozni a film mellett, kezdve a harci koreográfiától egészen a katartikus történetig. Ebből az alkotásból is hoztam pár érdekes fotót. Régen láttam már a filmet - újra is fogom nézni -, ezért így hirtelen nem emlékszem a tigrises jelenetre, bár az sosem merült fel bennem, hogy valódi vadállatot használtak volna a gladiátorviadalhoz. Nekem is van egy ehhez hasonló nagy plüsstigrisem, igaz, az szerencsére feleennyire sem néz ki élethűen.

prometheus_5.jpg

gladiator_1.jpg

gladiator_2.jpg

prometheus_4.jpg

Superman

"Úristen, repül!" gondolom ezek lehettek az első nézői reakciók Christopher Reeve levegőbe emelkedése után. Mai szemmel megnézve már látványosan érezhető a háttérvetítés technikája, akkoriban viszont fantasztikus érzés lehetett látni a népszerű DC-hős első világmegmentéseit. A forgatásról és a próbarepülésről is hoztam pár olyan fotót, ami igazi kincs lehet a rajongóknak. Bónuszként láthatjátok Brandon Routh-ot, aki már modern környezetben játszhatta el az Acélembert. Vicces látni a háttérben a tetőtől talpig zöldbe öltöztetett stábosokat, amint irányítják a színész mozgáskoordinációját.

superman_2.jpg

superman_1.jpg

superman_3.jpg

superman_4.jpg

superman_5.jpg

Brandon Routh repül:

brandon_r_superman.gif

Szólj hozzá

star wars gladiátor 2017 a cápa prometheus Superman VFX set design