Nincs időm semmire. Bárcsak ne kellene ezekkel foglalkoznom mindennap. Ezt az időt mennyivel hasznosabban is eltölthetném…

Ismerős érzések? Naponta legalább háromszor-négyszer átfut az agyamon, hogyha jobban, feszesebben meg lehetne szerkeszteni a napokat, akkor sokkal több mindent bele lehetne tuszkolni a rendelkezésre álló huszonnégy órámba. Elsősorban nemcsak magára az elvégezhető munkamennyiségre - azt megfelelő időgazdálkodással meg lehet oldani -, hanem a hétköznapok „apróságaira” gondolok.  Jöjjön egy kis random elmélkedés, régen volt már. Remélem, érdekesnek fogjátok találni.

Vágószoba kell a határidőnapló mellé!

Nem szoktátok néha irigykedve nézni a nagy amerikai filmek csodálatos, napfényes, energikus reggelizős jeleneteit? Megterített asztal, ropogós palacsinta és frissen facsart narancslé. A romantikus komédiák és vígjátékok szerint ez az egész a hét minden napján kivitelezhető, sőt: reggeli előtt egy napindító kocogás is simán belefér. A vásznon olyan természetes egyszerűséggel és habkönnyedséggel van bemutatva ez "juharszirupos kultúra", hogy néha azt gondolom, bennem van a hiba. Túlságosan lusta és hisztis lehetek felkelni hajnali öt- fél hat tájékában, hogy kimenjek futni a hidegbe, majd izomláztól sziszegve becsoszogjak a konyhába, és csináljak egy olyan sápadt, fakó sárga rántottát, ami kizárt - jobb napjaimon is -, hogy hasonlítson azokra a food design-jellegű színes tojáscsodákra, amit a vásznon látunk. Hát nem lelombozó? És akkor a gyümölcsfacsaróról még nem is beszéltem...Viszont, ha esetleg sikerülne valahogy kivágni a reggeli ébresztőóra kedvrontó, pupillakarmoló hangját, és az ébredés utáni szörnyű perceket, akkor akár még működhetne is a rendszeres, kényelmes, újságolvasós reggeliző jelenet. Nálam a felkelés a vízválasztó.

Tucatjával olcsóbban bezzeg megoldják a nagy reggeliket...Bár akadnak azért gondok...

A témából adódóan fel is teszem a kérdést, tényleg kíváncsi vagyok rá: Mennyire szoktátok/tudjátok betartani a reggeli rituálét: reggelizés, mozgás? Vagy nálatok is ez a koncepció kimerül az őrült rohanásban reggeli gyanánt elmajszolt száraz csokis croissant?

Nálam a reggeli edzés és sajnos az evés is mindenfajtája kiesik az időrendemből. Pedig minden vasárnap megfogadom, hogy majd hétfőtől aztán komolyan elkezdem a saját kis napindító kultúrámat, újratervezem a heteimet. Ez végül minden alkalommal csak egy gyors kávéra korlátozódik, mert valahogy az ébredés után az ágyam és a szundi gomb mindig győzedelmeskedik felettem. Tudom, elhatározás és akaraterő kérdése…

Hát ilyen élményben nem volt még részem reggel....Pedig az elhatározás mindig megvan!

Na,de a témához azért szorosan kapcsolódva: eltöprengettem azon, hogy milyen jó lenne, ha rendelkezésemre állna egy olyan képesség, amivel megszerkeszthetem, megvághatom a saját életfilmemet.

Amit a reggelek mellett timing spórolás szempontjából biztosan megvágnék, az az utazás. Hiába az élet a legjobb forgatókönyvíró, nekem mégsem ír soha nagyívű, egymásra találásos jeleneteket a döcögő, roskadozó hármas metró valamelyik vagonjában vagy megállójában.  És az utazás - kivéve a haveros road movie hangulatú balatoni túrák - valahogy sosem annyira sebes, idillikus, szórakoztató, mint a filmekben.

Személyes vélemény: reggel, munkába menet azért utálok utazni, mert az energiakészletem negyedét leszívja a metró. Hazafelé pedig azért, mert legszívesebben már otthon lennék, és vacsoráznék egy film társaságában. Nem hiányzik még legalább egy óra zötykölődés a stressz szagtól bűzölgő metrón. Ennyi nyűg és negatív érzés mellett, minek is tartanám meg? A megoldás az lenne, ha egy határozott vágással ott teremnék a célállomáson. Részegen mondjuk ez a képesség elsajátítható. Jó pár éjszaka értem haza teleportálva. Kár, hogy józanul ez a megoldás nem működik.

Gondolom, aki nem hivatástudattal, eget verő lelkesedéssel végzi a foglalkozását, szívesen kivágná az életből a munkarészt úgy, hogy közben fizetést is kapjon.

Őszinte leszek: néha, amikor fáradtan nekiülök egy új cikknek és sokáig fásultan bámulom az üres lapon villogó kurzort, azt kívánom, hogy bárcsak magától megtelne a szövegszerkesztőm értelmes gondolatokkal, mondatszerkezetekkel, ragyogó kifejezésekkel és fantasztikus ötletekkel. Mondom ezt úgy, hogy ez a blog, az írás, a film az én kis álmom, amit imádok csinálni, és örülök neki, ha olvassátok, és esetleg tetszik is nektek. Sajnos korábban csináltam olyat is, amit annyira nem szerettem, így tudom, hogy milyen azt kívánni felkelés után, hogy bárcsak vége lenne a nyolc órás műszakomnak. És hiába csinálom most, amit nagyon szeretek, azért jó lenne, hogyha a hetven-hetvenöt évnyi játékidőmben kevesebb szerephez jutna a munka.Sajnos azt veszem észre a közvetlen környezetemben is, hogy az emberek életfilmjében a kelleténél talán nagyobb szerepet kap a karrier/munka motívum. Ami önmagában nem is lenne gond, hiszen a vágyaink, a céljaink eléréséhez pénz kell, viszont vagy indokolatlanul sokat időt fordítunk a pénzkergetéssel - más fontos életpanel rovására -, vagy pedig egészségtelenül hazavisszük magunkkal a melóból fakadó gondokat. Minél többször tesszük ezt, egy idő után rádöbbenhetünk arra, hogy másról sem tudunk beszélni .akár nagy baráti társaságban is - csak a munkahelyi és/vagy anyagi problémáinkról. Nem általánosítani akarok, nyilván vannak, akik egészségesen külön tudják választani a kettőt. Nekem egyelőre ezt még tanulnom kell. Egy vágóolló ezt a problémát mérsékelni tudná, amitől talán kicsit pozitívabban is láthatnánk a világot.

Olykor mindenki fásul...főleg, ha hosszú az út a melóba...

Nyilván ki van sarkítva ez a témaválasztás, mégis azt gondolom, már csak a fenti két példából kiindulva, hogy az élet sokkal szórakoztatóbb, tartalmasabb lehetne, ha meg tudnánk vágni.

Adódik még egy fontos kérdés: hogyha meg lehetne vágni a napokat, akkor mire fordítanátok a felszabadult időt? (tegyük fel csak a móka kedvéért, hogy a vágással nem vesztenénk el az órákat)

A magam részéről elmondhatom, hogyha megkaphatnám azt az egy-másfél órát, amit kvázi a teleportálással nyernék, akkor egy nagyobb részét biztos cikkírásra fordítanám – sajnos vannak olyan esték, hogy úgy fekszem le, hogy van még bennem ötlet, csak nem volt időm kiírni magamból, vagy a deadline miatt bennem maradt. A másik felét pedig egyértelműen filmekre és a barátaimra fordítanám.