2.160 forint (szemüveggel). Durván ennyit kell fizetni egy felnőttnek egy-egy 3D-s multiplex élményért. Ha a normál előadást nézem, akkor sem sokkal jobb a helyzet: 1760 forintért élhetünk át másfél-két óra katarzist vagy pusztító egysíkúságot. És most nem maga a kínálatra térnék rá, hanem inkább arra, hogy lassan mennyire pénztárcaterhelő aktívan a (film)kultúra közelében tartózkodni.

Egy négyfős családnak - kedvezményes jeggyel, üdítővel és popcornnal - nyolc ezer forintjába is belekerülhet egy látványos blockbuster vagy animációs történet megtekintése. Azt vallom, hogy kultúrára - és bizonyos életszakaszban sörre - nem szabad sajnálni a pénzt. Minél több filmet nézünk, olvasunk vagy merülünk el különböző művészeti világokba, annál többek, jobbak lehetünk. Különböző világnézetek, - akár papír-akár vászon alapon - megismerésével szerintem komplexebbé, szenzitívebbé és elfogadóbbá válhatunk. Ez pedig borzasztó fontos ahhoz, hogy a jövő szebb, egységesebb és bizonyos szempontból szabadabb legyen.

A témánál maradva: vajon a hétköznapi költségek mellett belefér-e a rendszeres mozizás? Például, ha vásárolok a büfében, akkor egyetlen előadásra simán el tud menni három-négyszer forint.  Ez szerintem azért is baj, mert ha kicsivel olcsóbb lenne, akkor többünknél nem havi egy-két mozi férne bele. Főleg úgy, hogy szinte minden héten van legalább három-négy-öt olyan premier, és akkor a filmszínházak - Puskin, Uránia - műsorkínálatára még ki sem tértem, amit érdemes megnézni. Holott az igény, a késztetés abszolút meglenne a moziba járás hagyományának művelésére. Elég csak végigjárni a termeket egy-egy mozi ünnep alkalmával: a termek roskadásig tele vannak élményre éhes nézőkkel. És nem pont ez a lényege az egésznek? Mielőtt félreértés esne: nem azzal van a gond, hogy fizetnünk kell a szórakozásért - meg kell fizetni a művészeket - , hanem, hogy nem érzem azt, hogy a filmet, mint a világ egyik egyetemes közös nyelvét, az emberek érdekeinek vetnénk alá. Az egyre növekvő árakhoz a mozi kedvelők és a piac is alkalmazkodott, megteremtve egy új élményfogyasztói formát: a házimozit. Olcsó, kényelmes, (és majdnem ugyanolyan) jó.

Az otthoni szórakoztatást biztosító technikák - hangrendszer, projektor - és a légkört megteremtő kellékek – popcorn, zacskós nachos – is jól tudnak működni, de szerintem nem tudják (még?) megteremteni azt a hangulatot, amire egy klasszikus moziterem képes. Legalábbis számomra nem. Szükségem van arra a láthatatlan, de izgalommal teli energiára, ami egy-egy jó film esetében végigsöpör a sorokon. Nincs ahhoz fogható, amikor együtt nevet, sír vagy fél a közönség. Hiába nem ismerjük egymást, akkor és ott, ha csak másfél-két órára, de valamilyen szinten összekapcsolódunk.

Nem beszélve arról, hogy a képfelbontás sosem lesz elég nagy, a hangosítás és az akusztika kellően zsigeri, a kukorica elég sós. Azt látom a saját környezetemben is, hogy a filmfogyasztás kultúrája egyre inkább a termekből a nappalikba helyeződik át. Egész egyszerűen azért, mert hosszú távon olcsóbb. Ezzel viszont eltűnhet az életünkből az a fajta élmény, amit csak a mozi és a filmszínház tud nyújtani.

Filmnézés: Régen és most? (a kép csak illusztráció)

Mint az élet nagyon sok más területén, itt is előtérbe került a biztonsági játék. Általában előszeretettel vásároljuk meg a bejáratott márkákat, hiszen a pénzünkért azt kapjuk, amit várunk. Lehet, hogy jobbat is kaphatnánk, de, a fogyaszthatóság határán táncoló termékek is éppen elegek. Ezért is ülünk be szerintem tömegesen olyan „márkákra”, mint a Marvel, a DC, a Star Wars - bár itt a teljes Disney-családot is mondhatnám - vagy James Bond. Holott egy étterem kínálata sem csak négy-öt receptből áll, mégis csak ritkán térünk el a séf ajánlatától. Pedig egy kis bátorsággal olyan így csiklandozó alkotásokra bukkanhatunk, ami az ízlésünket is befolyásolhatná, átírva a biztonsági játék kifejezést. Ehhez viszont kísérletezgetni kellene, hetente több előadásra jegyet váltani, ami viszont komolyabban meg tudná terhelni a pénztárcánkat, a heti vagy havi költségvetésünket.

Szerintem erre a jelenségre vezethető vissza a magyar filmek javuló, ám még mindig negatív megítélése. Ha csak havi egy-két alkalmunk van mozizni, akkor a hazai termék helyett inkább a külföldit, azon belül is az amerikai alkotásokat választjuk. Hollywood felé még mindig megvan a bizalom, pedig az utóbbi években - tisztelet a kivételeknek - a filmgyártásuk inkább az önismétlésbe ment át. Nem állítom, hogy mindegyik magyar alkotás jól sült el - sőt: ha olyanokat veszünk alapul, mint a Magyar Vándor, a Valami Amerika 2. és a többi tucatvígjáték, akkor teljesen érthető a csalódottság, a keserű szájíz -, de a Hurok, a Saul fia, a Liza, a rókatündér vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan mind-mind rászolgált a nézők bizalmára. Azt gondolom, látva, hogy tényleg pörög a hazai filmgyártás, és tehetséges rendezők és írók adják át egymásnak folyamatosan a termeket, tök jó lenne időnként mögéjük állni, támogatni. Nekünk készül, a miénk. Egy kis hazai sosem rossz! Azon gondolkodtam, hogyha több mozi ünnep lenne, vagy csak a magyar alkotásokra lehetne olcsóbban jegyet váltani, szerintem sokkal több nézőhöz jutna el a magyar filmgyártás egyre növekvő színvonala.

Zárásképp a velős pirítóssal példálóznék. Szüleim idejében még a szegény ember étele „túlélésnek” záloga volt. Ma viszont olyan különlegesség, amit nem lehet fillérekért beszerezni. Efelé tart a mozi is?

Mit gondolsz: a filmnézés valóban lassan luxustermék lesz vagy csak rémeket látok? Mi lehetne a megoldás? Milyen gyakran mész moziba?